Euró Árfolyam

Dátum: 2022-08-23

Euró árfolyam: 410,88

Ezért akadt el a forint szárnyalása!
Az euró jegyzése ma reggel a 395-ös szint körül ingadozott, majd újra eljutott 393 körülig, de itt megint elakadt a forinterősödési hullám



Szépen zárhatja a hetet a forint, 391 környékén az euró
Ma jelentős erősödés látszik, 392 alá esett a jegyzés az euróval szemben

A héten nagy kilengéseket mutatott a forint, hogy végül péntek reggelt ugyanott kezdje, ahol a hétfőt

Száguldott a 4iG a Vodafone-felvásárlás hírére - szenved a forint, 410 is volt az euró
Az OTP és a Mol esett, a Magyar Telekom és a Richter erősödött hétfőn a tőzsdén

A Gazprom lökte mélypontra az európai tőzsdéket, menetel viszont a dollár
Délelőtti körkép a piacokról

A reggeli erősödés után gyengülésbe kezdett a forint

Erős hete van a forintnak, a csütörtököt is bőven 400 alatt kezdi Napon belül ugyanakkor kis gyengülést látunk az euróval szemben, és a dollár is erősödik, ami nem jó hír a forint számára

Megint gyengül a forint az euróval szemben
Közben persze az sem tesz jót a forintnak, hogy a dollár újra erőre kapott, részben a vártnál gyengébb kínai makroadatok, a gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmek hatására, amelyeket az is mutat, hogy meglepő kamatvágást jelentett be hétfő reggel a kínai jegybank Mindez azután történt, hogy péntek este a Standard & Poor’s negatívra rontotta a magyar adósosztályzat kilátását, ami egy esetleges későbbi leminősítés előszele lehet, illetve a hétvégén kiszivárgott egy magyar bírósági irat, ami az igazságszolgáltatás függetlensége körüli aggályokat erősítheti, így az EU-pénzes tárgyalásokra is kihathat

Tovább erősödött a forint, 396 alá is benézett

Kedd reggel is erősödik a forint, a jegyzés felülről átvitte a 400-at az euróval szemben A dollárral szemben nincs nagy mozgás, míg az amerikai fizetőeszköz erősödik az euróval szemben

Soha nem látott mélységben a forint - ezúttal a dollárral szemben
Ennek  oka, hogy az amerikai dollár jelentősen erősödött az euróval szemben Délután 3 óra körül a zöldhasú egysége már 417 forinthoz közel cserélt gazdát a hazai bankközi devizapiacon

Rángatják a forintot, már 403 közelében a dollár
Mindez azután történt, hogy reggel az MNB nem emelte tovább az egyhetes betéti kamatot, így arra első körben eséssel reagált a forint, majd délután az európai tőzsdei gázárak még tovább emelkedtek, ami mostanában általában a forintot is gyengíti



Elakadt a forint sokadik gyanús szárnyalása is
Pénteken aztán az ismét borongósabb nemzetközi piaci hangulatban, erős dollár mellett megint ütöttek egyet a forinton és 408,5 felett új bő egyhavi mélypontra jutott az euróval szemben Itt azonban megint egy éles fordulat látszott az árfolyamban, majd a délutáni kereskedés során megint gyanús forinterősödés alakult ki, ez azonban szintén elakadt

Mém-részvények fekete napja, 411 is volt az euró
Egy nap alatt bő 40 százalékkal esett a kisbefektetők egyik kedvenc papírja A gáz ára magas, és az olaj is erőre kapott

Évtizedes rekordok dőlnek: szenved az euró, hasít a dollár
Ennek az lehet az oka, hogy a dollárt erősíti a Fed szigorú monetáris politikája, miközben az eurót gyengíti az európai gázválság és a recessziós kockázatok erősödése A stratégák úgy látják, hogy még egyáltalán nem a folyamat végét, hanem sokkal inkább a kezdetét látjuk

Gyengüléssel indította a forint a hetet
A pénteki árfolyamhoz képest rosszabb szinten indult hétfőn reggel a forint, az euróval szemben a 407-es szintet vette célba

Esik tovább a forint, sosem volt még ilyen gyenge a dollárral szemben

Tovább erősödött a dollár az euróval szemben, így már stabilan a paritás alatt jár a jegyzés



Nagyot megy a héten a forint, már 395 alatt az euró

A tegnapi erősödés után ma reggel is kis erősödést látunk, de késő délutánra 400-ig gyengült vissza a magyar fizetőeszköz

Ütést kapott a forint az orosz kőolajszállítások leállítása hírére - Közelbe került a 400-as euró
A késő esti órákban csupán szerény mértékű visszaerősödés látható, egy euróért valamivel több, mint 397 forintot kell fizetni

A vártnál jóval magasabb magyar inflációs adat hatására kedd reggel elsőre gyengült a forint, majd erősödött, aztán 394-395 között hullámzott egészen odáig, hogy megjelentek az első hírek az orosz kőolajszállítások leállításáról Magyarország, Csehország és Szlovákia felé

Megint szégyenpadra ültette Magyarországot az ukrán külügyminiszter
Csak két európai ország nem küldött még fegyvert Ukrajnába

Épp kezdtünk volna fellélegezni, aztán megint szakadékba zuhant a forint – Mi történt?

Alig két nap alatt majdnem 4 százalékkal zuhant a forint az euróval szemben, így a múlt heti erősödését teljesen lenullázta Úgy tűnik, hogy megint minden összeesküdött a magyar deviza ellen, a tartósan magas világpiaci gázár mellett a vártnál erősebb gazdasági növekedés sem tud segíteni

Visszagyengült a forint a keddi fontos magyar inflációs adat előtt

A hétfő délelőtti forinterősödés estére elpárolgott, hiszen az euró jegyzései újra a 394,5 körüli szinten mozognak a bankközi piacon a kedd reggeli kulcsfontosságú magyar inflációs adat előtt