Euró Árfolyam

Dátum: 2022-08-31

Euró árfolyam: 405,11

Rángatják a forintot, már 403 közelében a dollár
Az esti órákra a forint újra gyengült a vezető devizákkal szemben

A szerdai éles forintpiaci fordulatot csütörtökön délután újabb hasonlóan éles fordulat követte a 408 körüli szintről, így rövid idő alatt 404 közelébe süllyedt az euró jegyzése

Meddig száguldhat a dollár rakéta? Már késő felszállni rá?
Ennek esélyét azonban egyre inkább mérsékli, hogy az európai energiaválság miatt a recessziós félelmek egyre erősebbek, ami akár véget is vethet a frankfurti szigornak



Megint gyengül a forint az euróval szemben
Közben persze az sem tesz jót a forintnak, hogy a dollár újra erőre kapott, részben a vártnál gyengébb kínai makroadatok, a gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmek hatására, amelyeket az is mutat, hogy meglepő kamatvágást jelentett be hétfő reggel a kínai jegybank Mindez azután történt, hogy péntek este a Standard & Poor’s negatívra rontotta a magyar adósosztályzat kilátását, ami egy esetleges későbbi leminősítés előszele lehet, illetve a hétvégén kiszivárgott egy magyar bírósági irat, ami az igazságszolgáltatás függetlensége körüli aggályokat erősítheti, így az EU-pénzes tárgyalásokra is kihathat

Esik tovább a forint, sosem volt még ilyen gyenge a dollárral szemben
A forint is gyengülésnek indult, délután a 412-es szint fölé kúszott az euró jegyzése is, a dollár-forint pedig sosem volt még ilyen magasan, 416 felett is járt a jegyzés



Ennyi volt, megint 411 forint felett az euró
Elsősorban ez euró-dollár árfolyamában látott fordulat állhat a forint gyengülése mögött

Szerdán nagyot menetelt a forint, a csütörtöki kereskedésben viszont ennek a felértékelődésnek egy nagy részét visszaadta a hazai fizetőeszköz

A dollárral együtt fordult a forint, kéthetes csúcson az árfolyam
A délután azonban - párhuzamosan az euró dollárral szembeni erősödésével - újra fordulat az amúgy is igen volatilis árfolyam, és 402 alá is benézett, amivel már erősebb volt a forint, mint a tegnapi "záráskor"

A javuló nemzetközi hangulat mellett az MNB újabb 100 bázispontos kamatemelése és a jegybank által bejelentett likviditásszűkítő intézkedések is segítettek a forintnak abban, hogy tegnap 400 közelébe erősödjön vissza az euróval szemben

Szépen zárhatja a hetet a forint, 391 környékén az euró

A héten nagy kilengéseket mutatott a forint, hogy végül péntek reggelt ugyanott kezdje, ahol a hétfőt

Romlott a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban
Némileg tovább gyengült a gazdasági hangulat az euróövezetben és az Európai Unióban augusztusban

Beletéptek a forintba, 410 alatt járt az euró
A szerdai kereskedés viszont a forint fokozatos felértékelődéséről szólt, így a 414 feletti szintekről a 409-es szintig süllyedt az euró-forint kurzusa



Mégis mitől lett bivalyerős a forint?

Az utóbbi napokban többször járt 410 felett az euró árfolyama, amivel megközelítette a július elején látott történelmi szintjét Innen nézve meglepő és provokatív lehet a címben feltett kérdés, hiszen a forint sokat gyengült az elmúlt hónapokban, és érdemi korrekciót azóta sem láttunk

Meg sem lepődünk: rekordmagas volt az infláció augusztusban az Európai Unióban
Az euróövezetben a fogyasztói árak rekordmértékben, 9,1 százalékkal nőttek augusztusban éves összevetésben - közölte az unió statisztikai hivatala (Eurostat) szerdán előzetes adatként

Vegyes forintmozgás kora reggel
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora reggel a bankközi piacon hétfő estéhez képest, az euróval szemben enyhén erősödött, míg a dollárral és a svájci frankkal szemben gyengült a forint

Elakadt a forint sokadik gyanús szárnyalása is
Pénteken aztán az ismét borongósabb nemzetközi piaci hangulatban, erős dollár mellett megint ütöttek egyet a forinton és 408,5 felett új bő egyhavi mélypontra jutott az euróval szemben Itt azonban megint egy éles fordulat látszott az árfolyamban, majd a délutáni kereskedés során megint gyanús forinterősödés alakult ki, ez azonban szintén elakadt

Évtizedes rekordok dőlnek: szenved az euró, hasít a dollár
Ennek az lehet az oka, hogy a dollárt erősíti a Fed szigorú monetáris politikája, miközben az eurót gyengíti az európai gázválság és a recessziós kockázatok erősödése A stratégák úgy látják, hogy még egyáltalán nem a folyamat végét, hanem sokkal inkább a kezdetét látjuk

Épp kezdtünk volna fellélegezni, aztán megint szakadékba zuhant a forint – Mi történt?

Alig két nap alatt majdnem 4 százalékkal zuhant a forint az euróval szemben, így a múlt heti erősödését teljesen lenullázta



Megtorpant a forint zuhanása, de így sem néz ki szépen

Másfél nap alatt több mint tíz egységgel emelkedett az euró-forint jegyzés, így kedden már a 406-ös szintet is átlépte, aztán estére jött egy mérsékelt korrekció Egyszerre több dolog is összeesküdött a forint ellen, melyek miatt megakadt a múlt heti erősödés

Éles fordulat a dollárnál, gyenge szinten szenved a forint
Közben mivel az európai gáz- és áramárak ma újabb extrém magasságokba szárnyaltak, ez is aláásta az euró erejét, illetve főként például a masszív energiaimportőr Magyarország fizetőeszközét, így a forint a péntek esti kereskedésben mindkét nagy devizával szemben történelmi mélypontja közelében járt

Jerome Powell Fed-elnök péntek délutáni beszédére vártak a befektetők világszerte, aki aztán azt üzente, hogy tartós és kemény küzdelmet fog folytatni a jegybank az infláció letörése érdekében, mert ez a múltbeli hasonló üzenetek tanulsága, így a dollár a kezdeti esés után éles fordulattal jócskán erősödött és visszatért a paritási az euróval szemben

Éles fordulat a forintnál, most már szárnyalásról beszélhetünk
Ez azt jelenti, hogy most már erősebb szinten jár, mint ahol ma reggel láttuk és a napon belüli bő 4 egységnyi forinterősödés már lényegében szárnyalást jelent

Hétfő reggeltől szerda délig szakadt a forint több ok együttes hatására, az euró jegyzései 392-ről 408-ig ugrottak, majd konkrét hír nélkül előbb megállt, aztán megfordult a forint rossz sorozata és szerda délutánra már több mint 4 egységgel 404 alá erősödött