Euró Árfolyam

Dátum: 2022-10-09

Euró árfolyam: 423,77

Meglódult az OTP, de a forint csak vergődik
A magyar eszközök ellentétesen teljesítenek a hét utolsó kereskedési napján, hiszen miközben a tőzsde az OTP vezetésével erősödik, addig a forint továbbra sem tud erőt mutatni, az euróval szemben például 423 felett van

Megrendült európai biztonság – merre tovább?
 Most az EU formája változik és szabályozó hatalomból stratégiai szereplővé kell válnia Káncz Csaba jegyzete

Történelmi mélypont közelébe esett péntek éjjelre a forint, 10%-nál a 10 éves magyar hozam

Bár lassult az amerikai gazdaság munkahely-teremtési képessége, de még mindig érdemi bővülés van és így a Fed még mindig messze lehet attól, hogy leálljon a kamatemelésekkel, így emiatt az átfogó pénteki amerikai munkaerőpiaci adatokra ugrással reagált a dollár, a részvénypiacokon pedig eladói hullám indult Közben a magyar határidős kamatpiacon és így az állampapírok másodpiacán is folytatódott a kamat-, illetve hozamemelkedési hullám, a piac egyre magasabb kamat-, illetve hozamkörnyezetet áraz Magyarországon az inflációs pálya emelkedésével párhuzamosan, noha közben az európai tőzsdei gázárak lényegében lefeleződtek másfél hónap alatt, és a héten az is kiderült, hogy az orosz-magyar gázszerződésre sikerült gázár plafont húzni a most következő télre

Morawiecki: az olcsó gáz árát ártatlan emberek vérével fizettük meg
Hazánk legfontosabb európai stratégiai szövetségese, Lengyelország egészen más logikával közelíti meg a kérdést Miközben a magyar kormány rendre arra hivatkozik, hogy a magyar családok nem fizethetik meg a háború árát, a gáz beszerzésénél semmifelé morális szempontot nem hajlandók figyelembe venni

Japán megtorlást fontolgat Észak-Koreával szemben?
Észak-Korea két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán (Keleti)-tenger felé - közölte a dél-koreai vezérkar és a japán védelmi minisztérium közép-európai idő szerint szombaton

Kicsit visszajött a forint, 430 alatt a dollár

Aztán egy átmeneti jelentős forinterősödés után délutánra még tovább ütötték a forintot és az euróval szemben 424-nél, a dollárral szemben 436 körül újabb mélypontot jegyezhettünk fel

Újra 400 felett a forint
A forint tegnap az Európai Bizottság hétvégi döntésének hatására kezdett erősödésbe, ma délután azonban a globális hangulatromlás közepette esésnek indult

Tegnap este visszajött 400 alá a forint az euróval szemben, és ma reggel is a fontos szint alatt kezdett

Nehezen szabadul a forint történelmi mélypontjától – Látunk még rekordgyenge árfolyamot?

Továbbra sem tud jelentősen erősödni a forint az euróval szemben, a 420 feletti árfolyam pedig azt jelenti, hogy a hangulat romlásával bármikor láthatunk új történelmi csúcsot a jegyzésben



Éles fordulat a dollárnál, ami nagyon jókor jött a forintnak
Átmenetileg 415 felett is járt az euró jegyzése, azaz csaknem új történelmi mélypontra bukott a forint azután, hogy az MNB tegnap bejelentette a kamatemelési ciklusa lezárását A dollár délelőtt még új 20 éves csúcson járt az euróval szemben 0,954 körül, így vele szemben a forint 433 közelében is járt, ami új történelmi forintmélypontot jelentett, de aztán délutántól kezdve éles fordulat volt a dollárnál az euróval szemben 0,975-ig, így vele szemben is durván, 10 egységgel erősödött a forint

Ma sem talál magára a forint, 423-nál az euró

Péntek reggel is 421 felett kezdi a napot a forint az euróval szemben, az utóbbi két nap zuhanása tegnap vezetett új történelmi mélyponthoz



Orbán Viktor: a szankciók miatt lőttek ki az árak, Brüsszelnek lépnie kell
Két "húsba vágó" kérdésről, az orosz-ukrán háborúról és az energiáról tárgyaltak az európai uniós miniszterelnökök prágai csúcstalálkozójukon, amely pénteken ért véget - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán

Történelmi mélypont közeléből fordult a forint
Aztán a délutáni órákban érdemi erősödés indult 421 körülig, miután a jegybank közzétette likividitáskiszorító akciójának mai eredményeit

Szerda reggel megint intezív forintgyengülés alakult ki, amelynek nyomán kora délutánra egészen 426-ig esett az euróval szemben, azaz hajszálnyira megközelítette a hétfőn elért eddigi történelmi mélypontját

Ezek az országok óriási bajban lehetnek a magas rezsi miatt: már készül az újabb pofon a forintnak
A Moody's hitelminősítő szerint ronthatja a nyugat- és közép-európai bankok teljesítményét az energiaintenzív ágazatokkal szembeni kitettség

Miért bünteti megint a piac a forintot? Meg sem állunk 440-ig?
A szakértők szerint a kilátások sem jók, akár 430-440-es euróárfolyam is jöhet még a következő hónapokban, és a kamatemelések lezárása után kevés a jegybank mozgástere



Az erő, ami a forintot is megfojtja
Mindez alaposan feltüzeli az amerikai dollárt, amely sorra dönti történelmi csúcsait az euróval szemben, és ez a folyamat nem kedvez a feltörekvő piacoknak, így például Magyarországnak sem



Erősödik a forint - 405 körül az euró
A dollár általános ereje nem tesz jót a forintnak sem, márpedig a dollár euróval szembeni kurzusa egyre távolabb kerül a paritástól