Euró Árfolyam

Dátum: 2022-10-22

Euró árfolyam: 413,14

Megrántották a forintot, 410 alatt az euró

Közben a dollár is gyengült az euróval szemben, így vele szemben a forint árfolyama 415 körülig süllyedt

Küszöbön a 430-as euró - Meddig folytatódhat a forint vesszőfutása?
Innen pedig már nem kell olyan merész fantázia például a 440-es euróárfolyamhoz

Hétfőn megint jókora gyengüléssel kezdte a hetet a forint az euróval szemben, már a nap első felében új történelmi mélypontra esett a magyar deviza

Újra erősödik a forint, lassan 410-hez közelít az euró

Folytatja erősödését a forint azt követően, hogy pénteken az MNB váratlanul a forint megmentése érdekében hihetetlen kamatemelést jelentett be

Itt az elemzés, ahol már megjelent a grafikonon az 500 forintos euró

A forint további gyengülését vetíti előre a technikai elemzés grafikonja, első körben a 440-es szint lehet elérhető az euróval szemben, később viszont akár az 500 körüli árfolyam is kirajzolódik – olvasható a Reuters technikai elemzésében



Hajszálnyit javult a helyzet, de még így is pocsék az emberek hangulata
Szeptemberhez képest minimálisan enyhült a fogyasztók borúlátása az euróövezetben és az Európai Unióban októberben

Itt az új történelmi forintmélypont, hajszálra a 430-as euró

Folytatódik a forint vesszőfutása a keddi kereskedésben, ezzel az euróval szemben új történelmi mélypontra gyengült a hazai deviza a kora esti órákban



SocGen: nem tart majd sokáig a mostani forinterősödés, közelebb lehet a 440-es euró, mint hinnénk

Marek Drimal szerint a jegybank pénteki bejelentései átmenetileg segíthetnek a forintnak, azonban hamarosan újra a fundamentumok kerülhetnek előtérbe, szerinte az uniós helyreállítási alap forrásairól például nem sikerül megállapodni az év végéig, így ismét nyomás alá kerülhet a forint

Nem csillapodik a forint esése, már 432 felett az euró

Az utóbbi időben szinte naponta dönt új mélypontot a forint az euróval vagy a dollárral szemben, kedden már hajszálnyira került a 430-as lélektani szinthez az euró jegyzése, szerda délután pedig át is vitte a jegyzést

Megállt a forint erősödése, 414-ig korrigált vissza az euró

A forint elakadó menetelésében mind az euróval, mind a dollárral szemben technikai tényezőknek is van szerepe

A hatalmas szárnyalás után megállt a forint

A pénteki kereskedésben a Magyar Nemzeti Bank bejelentései mozgatták meg a forint árfolyamát Olyannyira, hogy a hazai fizetőeszköz hatalmasat erősödött az euróval és a dollárral szemben is, miután Virág Barnabás, az MNB alelnöke lényegében ismertette, hogy a jegybank kész minden eszközt bevetni

13 éve nem szárnyalt ekkorát egy nap alatt a forint

Számszerűen soha, a százalékos változást tekintve pedig 2009 április 2 óta nem szárnyalt ekkorát egy nap alatt a forint, mint pénteken az euróval szemben – derült ki a Portfolio vizsgálatából

Nagy fordulat után közel 4 hetes csúcsán a forint
Az euró-dollár árfolyamában bekövetkezett fordulat - vagyis a dollár látványos gyengülése - azonban a forinton is nagyot segített



A dollárral szemben is újabb mélypontra ütötték a forintot

Hétfőn újabb történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval és a dollárral szemben is, majd kedd reggel stagnálással indult a nap, viszont a szeptemberi inflációs adat megjelenése után ismét lejtőre került a magyar deviza



Jelentős erősödésbe kapcsolt a forint, 438 a dollár

A délutáni órák viszont izgalmasak lettek: az amerikai inflációs adat megjelenése előtt fordulat állt be az euró-dollár árfolyamában, ami csak átmenetileg segített a forintnak, az adat után újabb eladói hullám jött

Havi 1,5 milliárd eurót adna Ukrajna alapvető szükségleteire az EU
Ukrajna stabil és megbízható jövedelemforrással kell, hogy rendelkezzen, havi 3-4 milliárd euróra lenne szüksége, amiből 1,5 milliárdot az EU finanszírozna - jelentette ki Ursula Von der Leyen

Ezek az országok óriási bajban lehetnek a magas rezsi miatt: már készül az újabb pofon a forintnak
A Moody's hitelminősítő szerint ronthatja a nyugat- és közép-európai bankok teljesítményét az energiaintenzív ágazatokkal szembeni kitettség

Stabilan kezdte a pénteki napot a forint
Az euróval szemben a kurzus 408,340 körül mozgott