Euró Árfolyam

Dátum: 2022-11-19

Euró árfolyam: 410,5

Elgyengült a forint, 403 felett az euró
Azonban nem tudott a lélektani határ alatt maradni a magyar deviza



Újabb csúnya napja van a forintnak, nem talál magára

Újra romlik a külpiaci befektetői hangulat, erősödik a dollár, idehaza pedig az árstop kiterjesztésének tervét jelentette be a kormányfő, és ezek együttese vezethetett oda, hogy pénteken reggel újra esni kezdett a forint, az euró jegyzései 412-ig ugrottak

Rákapcsolt a forint a hosszú hétvégén! 405-nél is járt az euróval szemben

Hétfőn és kedden is érzékelhetően erősödött a forint (a hazai munkaszüneti napok miatt feltehetően az átlagosnál sokkal alacsonyabb forgalom mellett), az euróval szembeni jegyzések közel 8 egységgel süllyedtek az ünnepnapokon

Tovább erősödött délután a forint

Csütörtökön további gyengüléssel kezdett a forint az euróval szemben, a dollár erősödése mellett a magyar deviza 410 fölé gyengült az euróval szemben, napközben viszont szépen visszaerősödött



Megint gyengülésnek indult a forint, 410 felett az euró

Erősödéssel kezdte a szerdai napot a forint az euróval szemben, először ledolgozta kedd este összeszedett hátrányát Utána azonban a nap második felében gyengülésnek indult a magyar deviza, 410 fölé emelkedett az euró jegyzése

Belehúzott a forint pénteken
Majdnem 406-ig erősödött az euróval szemben     

400-nál az euró – Meddig erősödhet még a forint?

Megnéztük gyorsan a grafikonokat, hogy a technikai elemzés szemlélete alapján milyen válasz adható erre a kérdésre

Nem csak az euró, hanem a dollár ára is 400 alá esett

Tovább erősödik a forint a pénteki nagy erősödés után, ma reggel a forint átvitte a 400-as jegyzést az euróval szemben



Nem áll meg a forint gyengülése, 408-nál az euró - Mi történik?

Gyengüléssel kezdi a hetet a forint az euróval szemben, délutánra 409 fölé emelkedett a jegyzés A dollár a múlt heti esésből egyelőre minimálisan tud korrigálni

Csurig teltek a német gáztárolók
Közel száz százalékos a német gáztárolók töltöttségi szintje a GIE európai gáztároló szövetség pénteki jelentése alapján

Csúnya esésnek indult megint a forint - Már 415 felett az euró

Csütörtök reggel minimális gyengüléssel kezdett a forint az euróval szemben, így 410 körül indította a napot a jegyzés



Végre 410 alatt az euró, nagyot esett az olaj ára
Jó hétzárás van kilátásban Európában, de a BUX index nem tud pluszban maradni, a Mol és a Richter húzza vissza A tegnapi nagy esés után a 90 dollárral küzd a Brent és a gázár is kedvező irányba mozdult