Euró Árfolyam

Dátum: 2022-12-08

Euró árfolyam: 414,49000

25 millió eurót költ az EU Putyin egyik barátjának demokráciájára
Megtámogatja az Európai Bizottság a fehérorosz demokráciát

NATO- és uniós tagságunkon nyerészkedhet Orbán Viktor
Veszélyes játékot játszhat az Orbán-kormány azzal, hogy késlelteti Finnország és Svédország NATO-csatlakozását, blokkolta az Ukrajnának szánt jövő évi 18 milliárd eurós uniós segélycsomagot, valamint a globális minimumadó ügyében szintén vétóval fenyeget

Nem bír talpra állni a forint a hirtelen ütésből, amit az EU-pénzes hír miatt kapott
Mindezek miatt a forint a délutáni-esti órákban sem tudott talpra állni: az euró jegyzései 410 felett ragadtak



416 is volt az euró, a Mol végre leválhat az orosz olajról?
A Molra kirótt durva adó lejtőre küldte a részvényt, pedig elemzők szerint csak azt vették el tőle, amit eddig az ársapkával is

Ha kitör a forint ebből a sávból, akkor sokat mehet

Az utóbbi három hétben láthatóan beragadt a forint euróval szembeni árfolyama egy viszonylag szűk, kb 4%-os sávba, ami a technikai elemzés szabályai szerint azt vetíti előre, hogy ha bármelyik irányba kitör ebből, akkor sokat mehet tovább abba az irányba

Átírták a számokat: erősebb lett az európai gazdaság, mint várták
Közzétette a harmadik negyedéves végleges GDP-adatokat az Eurostat

Külkereskedelem: több tényező is rontja a kilátásokat
A várakozásoknál kisebb, 1009 millió euró hiány keletkezett a külkereskedelemben októberben, meghaladva a szeptemberi 745 millió hiányt, de lényegesen mérséklődve az augusztusi rekordmértékű, 1580 millió euró deficitet követően

415 volt ma is az euró, de estére nagyot fordult az árfolyam
Majd este jött egy kis mozgás a rendkívüli Kormányinfó ideje alatt Érdemi információ volt hazánkkal kapcsolatban, hogy az uniós pénzügyminiszterek ülésén Varga Mihály blokkolta az Ukrajnának szánt uniós mentőcsomag egységes elfogadásának folyamatát, illetve egyre élesebbnek tűnik a feszültség a kormány és a jegybank között, ami szintén negatív a forint megítélésének

Visszagyengült a forint
Emiatt a forint újra a 410-es szint fölé gyengült az euróval szemben, amiben persze az elmúlt hetekben emelkedő gázárnak is szerepe van



Összeszedte magát a forint, újra 400 alatt a dollár

Gyengüléssel kezdte a hetet a forint az euróval szemben, reggel 407 fölött járt a jegyzés, napközben pedig már 410 felett állt a kurzus

Visszaerősödött a forint az esés után, szerdán jön a nagy brüsszeli bejelentés

Bár hétfőn komoly kilengés volt az euró/dollár árfolyamban, mégsem erre koncentrálnak most a forintpiaci befektetők, hanem a magyar EU-forrásokkal kapcsolatos hírekre, véleményekre

Visszakapaszkodott 410 környékére a forint, csak ráijesztettek

Hétfő reggel egyelőre minimális elmozdulással kezd a forint az euróval szemben, 410 körül jár a jegyzés A következő napokban-hetekben továbbra is a brüsszeli tárgyalásokkal kapcsolatos hírek határozhatják meg a hangulatot, illetve csütörtök reggel jön a friss inflációs adat, ami szintén hatással lehet a forintra is

Erősödésnek indult a forint

Napközben nem tudott kimozdulni a 410-es szint környékéről a forint az euróval szemben, a keddi kamatdöntés sem indította el egyik irányba sem a magyar devizát



Megnyugodott a forint árfolyama

Aztán az euró/dollár fordulatával együtt a késő délutáni órákban esni kezdett a forint is: 410-ről rövid idő alatt egészen 414-ig visszaütötték

Három magyar cég is felkerült egy előkelő rangsorra
Az árbevétel alapján a leggyorsabban növekvő technológiai cégeket díjazó Deloitte Central Europe 2022-es Technology Fast 50 programjára 16 közép-európai országból 400 pályázat érkezett, a rangsorba 3 magyar cég került be - közölte a könyvvizsgáló és adótanácsadó az MTI-vel csütörtökön

Szó sincsen arról, hogy végleg eltűnhet a globális minimumadó ötlete
Lekerült az európai pénzügyminiszterek tanácsának tegnapi napirendjéről a globális minimumadóról szóló vita

Újra 140 euró felett az európai gázár, hol lesz a vége az emelkedésnek?
Emelkedéssel indított a TTF gázár ma is

Jövőre magára találhat a forint, de addig lesznek még nehéz pillanatai

Jelentősen erősödött a forint az utóbbi hetekben, talán már indokolatlanul sokat is, ezért rövidtávon korrekció jöhet az árfolyamban – olvasható a Societé Generale (SocGen) friss elemzésében Ugyanakkor a francia bank szerint 2023-ban az infláció csökkenésével a forint is lassú erősödésnek indulhat, egy év múlva jó eséllyel 400 körül lesz az euró árfolyama

Egymilliárd euróra nőtt a magyar külkereskedelmi hiány
Októberben az export euróban számított értéke 21,0, az importé 25,7 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál

Eldőlt: Horvátország csatlakozhat a schengeni övezethez
Az európai uniós tagállamok belügyminiszteri tanácsa csütörtökön jóváhagyta Horvátország csatlakozását a schengeni övezethez, nem született viszont döntés arról, hogy Bulgária és Románia mikor csatlakozhat a személyek szabad mozgását is garantáló nemzetközi zónához