Euró Árfolyam

Dátum: 2023-01-10

Euró árfolyam: 398,26

Kis híján kiütötték a forintot, de feltápászkodott – Merre tovább 2023-ban?
Nagy utat járt be a magyar deviza, október első felében már-már azt gondoltuk, hogy padlót is foghat, hiszen 430 felett is járt az euró jegyzése



Látunk még 400 forint alatti eurót karácsony előtt?

A forint az előző napokban felülről megközelítette a lélektani 400-as szintet az euróval szemben, és legközelebb tegnap volt hozzá, még akkor is egy egység távolságra



Bent tud maradni 70 euró alatt a gázár? Nagy szó lenne
Most éppen úgy néz ki, árcsökkenéssel indult a kereskedés Rotterdamban

Jót tett a forintnak, hogy a meglepően gyenge amerikai adatokra megütötték a dollárt

Az elmúlt három kereskedési nap alapján az látszott, hogy az újév eleji forinterősödés kifulladt, de nem is történt visszagyengülés, így az euróval szembeni jegyzések a 400 alatti tartományban ragadtak

400 alatt maradt az euró, héthavi csúcsra ért a forint a hanyatló dollárral szemben

A múlt heti határozott forinterősödés után eséssel indította az új hetet a magyar fizetőeszköz, az euró jegyzései 399 közelébe ugrottak, de innen újra erősödés indult



Tényleg magától kapott szárnyakat a forint az év végére? A fenéket, köszönjük meg a dollárnak!

Látszólag komoly erőre kapott a forint az év utolsó két hónapjában, hiszen az októberben még 430 feletti euróárfolyam december végére 400 közelébe süllyedt

Nagyot gyengült a forint, nyakunkon a metaverzum
Közel négy forinttal drágább ma az euró, mint pénteken, de a 400-as határtól még elég távol van

Szárnyalásban a forint - Itt a nagy áttörés?

Szerdán 400 alatt indította a napot a forint az euróval szemben, majd onnan fokozatosan tovább erősödött részben a dollár gyengülésének eredményeként

Tönkre veri az éttermeket és a hoteleket a drága energia
Lassabb lehet a nem európai turisták visszatérése

400-ig erősödött vissza a forint estére
Estére ugyanakkor fordulatot látunk, és egészen 400-ig jött vissza a forint

Gyengüléssel kezdte a napot a forint a vezető devizákkal szemben, a hajnali 402 körüli árfolyam közeléből 404-ig esett az euró ellenében, a dollárral szemben pedig még nagyobb volt a leértékelődés

Másfél hónapos csúcson a forint - 400 alá bukott az euró

Az utóbbi két napban látott "minta" ismétlődött meg a csütörtöki kereskedésben is a bankközi forintpiacon, azaz a reggeli-délelőtti gyengülést erősödés követte és ennek jegyében másfél havi csúcsra ért a magyar fizetőeszköz az euróval szemben 399,4 körül



Újra erősödött a forint

Reggel még 400 körül ingadozott a forint az euróval szemben, majd gyengülésnek indult, este azonban korrigálta az esést

Itt a forint karácsonyi ajándéka: 400 alatt az euró

Péntek reggel a forint kevesebb mint egy egységnyire van a 400-as szinttől az euróval szemben



Újra 400 felett az euró az év utolsó hetében

Kis gyengüléssel kezdte a karácsony utáni kereskedést a forint a bankközi devizapiacon hétfőn, így az euró jegyzései újra a kerek 400-as szint fölé lendültek

Lagarde: Továbbra is vonzó az euró
com/news/articles/2023-01-01/lagarde-says-croatia-in-euro-shows-currency-s-appeal-endures?srnd=premium-europe">Bloomberg



Áttörte a korlátot a forint, mi jön most?
Megnéztük gyorsan, hogy mit üzen a technikai elemzés ebben a helyzetben

A szerdai jókora forinterősödéssel áttörte az euróval szembeni árfolyam a 200 napos mozgóátlagot, ami fontos technikai szint, így elméletileg további érdemi tér nyílt meg a forint erősödése előtt

Mikor találhat magára a külkereskedelem?
A várakozásoknál nagyobb, 1283 milió euró hiány keletkezett a külkereskedelemben novemberben, meghaladva az októberi 923 millió hiányt, de lényegesen mérséklődve az augusztusi rekordmértékű, 1580 millió euró deficitet követően