Euró Árfolyam

Dátum: 2023-01-18

Euró árfolyam: 394,81

Már 394 alatt is járt az euró, a metaverzumba költöznek az okmányirodák?
Pár év múlva a metaverzumban intézhetik hivatalos ügyeiket a koreai polgárok Az európai tőzsdék stagnálnak, Budapesten azonban van növekedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően

Erőre kapott a forint

A nap végére erősödésnek indult a forint az euróval szemben, miután nap aránylag eseménytelenül telt

Szárnyalásban a forint - Itt a nagy áttörés?

Szerdán 400 alatt indította a napot a forint az euróval szemben, majd onnan fokozatosan tovább erősödött részben a dollár gyengülésének eredményeként

400 alatt maradt az euró, héthavi csúcsra ért a forint a hanyatló dollárral szemben
A nap során folytatódott a dollár hanyatlása a főbb devizákkal szemben, így a dollár/forint jegyzések már 370 alá buktak, ahol utoljára hét hónappal ezelőtt járt az árfolyam



Az eurózónás infláció semmi a magyarhoz képest
Az Eurostat végleges adatai alapján decemberben az előzetes adattal megegyezően 9,2 százalékkal emelkedtek éves bázison a fogyasztói árak az euróövezetben, tovább mérséklődve az októberben 10,6 százalékon elért rekordról

Áttörte a korlátot a forint, mi jön most?

A szerdai jókora forinterősödéssel áttörte az euróval szembeni árfolyam a 200 napos mozgóátlagot, ami fontos technikai szint, így elméletileg további érdemi tér nyílt meg a forint erősödése előtt

Nagyon jó hírünk van a gázárakról
Azt követően, hogy tegnap egy megawattóra árfolyama a rotterdami tőzsdén 60 euró fölé ment, ma visszatért e szint alá

Csapást mértek az európai energiaszektorra a francia atomerőművek
A franciák a legnagyobb exportőrből a második legnagyobb importőrré váltak egy év leforgása alatt

Nagyon belejött a forint, öthónapos csúcsra ugrott
Szerdán lendületet vett a hazai deviza, tavaly augusztus óta nem látott szintre esett az euró jegyzése



400-ig erősödött vissza a forint estére

Gyengüléssel kezdte a napot a forint a vezető devizákkal szemben, a hajnali 402 körüli árfolyam közeléből 404-ig esett az euró ellenében, a dollárral szemben pedig még nagyobb volt a leértékelődés Estére ugyanakkor fordulatot látunk, és egészen 400-ig jött vissza a forint

Nemrég még mindenki temette, de poraiból támadt fel – Eljött az euró ideje?
És most úgy néz ki, semmi nem tudja erősíteni a dollárt, persze láttuk, mi van akkor, amikor mindenki elhiszi, hogy új norma született, szóval érdemes óvatosnak lenni az euró erősödésével is



400 közelében billeg az euró a kulcsfontosságú amerikai adat után

A csütörtök délelőtti kereskedésben kismértékben gyengült a forint és így az euróval szemben elérte a 400-as szintet, de a délután közzétett, vártnak megfelelő amerikai inflációs adat végülis picit gyengítette a dollárt és így a forint is újra erőre kapott, így a kerek szintről visszasüllyedt az euró jegyzése

Jót tett a forintnak, hogy a meglepően gyenge amerikai adatokra megütötték a dollárt

Az elmúlt három kereskedési nap alapján az látszott, hogy az újév eleji forinterősödés kifulladt, de nem is történt visszagyengülés, így az euróval szembeni jegyzések a 400 alatti tartományban ragadtak A délutáni átfogó amerikai munkaerőpiaci adatokra kissé gyengült a dollár, a forint pedig alig reagált, aztán két meglepően gyenge amerikai adatra megütötték a dollárt, a forint pedig ismét erősödni próbált

Távolodik a lélektani határtól a forint

Hétfő reggel 400 alatt járt a forint az euróval szemben, aztán délelőtt intenzív gyengülés indult és gyorsan átvitte a lélektani határt, aztán oldalazásba kezdett A következő időszakban elsősorban a nemzetközi hangulat lehet hatással az árfolyamra, majd a jövő heti kamatdöntés után a jegybank kommentárjára figyelhetnek a befektetők

400 közelébe emelkedett az euró árfolyama

Az utóbbi két napban gyengült a forint, így ismét kézzelfogható közelségbe került a 400-as lélektani szint az euró piacán