Euró Árfolyam

Dátum: 2023-02-06

Euró árfolyam: 389,48000

Gyengüléssel búcsúztatja a hetet a forint

Tegnap a forint euróval szembeni jegyzései a 390 feletti szintről egészen 385 alá süllyedtek, köszönhetően annak, hogy a fejlett gazdasági térségek monetáris politikájával kapcsolatos szigorítási várakozások enyhültek

Ugrik a forint az MNB bejelentései után
Emellett a jegybank azt is tisztázta, hogy csak a magyar eszközök kockázati megítélésének tartós javulása esetén nyílik meg a tér a kamatcsökkentések előtt

A forint kedd reggel az euróval szemben 395 körül kezdett, majd kora délutánra 398-ig esett, aztán az MNB kamatdöntése után hirtelen szárnyalásba kapcsolt, mert a jegybank egyik bejelentése - a kötelező tartalékráta duplázása - meglepő monetáris szigorítást jelent

Eddig tartott a forint szárnyalása? – Vannak erre utaló jelek

Megnéztük tehát, hogy most mit üzen a technikai elemzés azt követően, hogy a forint az euróval szemben az elmúlt négy hónapban mintegy 50, a dollárral szemben pedig 100 egységet szárnyalt

Gyengüléssel reagált a dollár a Fed döntésére
A dollár viszont komoly gyengüléssel várja a ma esti Fed-döntést, a jegyzés 1,09 felett van az euróval szemben



Nem növelte az inflációt az euró bevezetése Horvátországban

A januári inflációról szóló első gyorsjelentés azt mutatja, hogy az euró bevezetésének nem volt jelentős hatása a teljes inflációra Horvátországban - közölte a Horvát Nemzeti Bank (HNB) szerdán

Lassan kapaszkodik vissza a forint, de még mindig 396-on az euró árfolyama

A nemzetközi hangulat is közrejátszhat abban, hogy a forint gyengül az euróval szemben hétfőn A lengyel zloty is gyengélkedik a közös európai pénzzel szemben, de mindenközben a dollár is erősödött az euróhoz viszonyítva

A 390-es szintnél ütközött falba most a forint az euróval szemben

Gyengüléssel nyitott hétfő reggel a forint azok után, hogy pénteken késő este a Standard & Poor’s leminősítette Magyarországot

Gyengélkedik a forint
Gyengült a forint hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben: 0,1 százalékkal az euró és 0,5 százalékkal a dollár és a svájci frank ellenében

Meddig tarthat még a forint menetelése az MNB döntése után?
portfolio hu/gazdasag/20230124/virag-barnabas-tavaszra-eljohet-a-fordulat-az-elelmiszerarakban-592472">döntésére fontos technikai szinteket tört át a forint és új 7-8 hónapos csúcsra ért az euróval és a dollárral szemben, megnéztük, hogy mit üzennek most a grafikonok technikai elemzői szemmel

360 vagy 430 lesz az euró? Hiába lett szinte világbajnok a forint menetelése, még mindig nem győzött meg mindenkit

Egyelőre mindenki azt találgatja, hogy mennyire lehet tartós a javulás, megvetheti-e a lábát a magyar deviza 400 alatt vagy akár még innen is lehet tér lefelé

393-nál fejezte be a hetet a forint az euróval szemben

Mind az euróval, mind a dollárral szemben kulcsfontosságú technikai szintekhez ért a forint, miután az elmúlt hetekben érdemi erősödést mutatott, sőt a dollárral szemben csaknem 90 egységnyi az erősödés az októberi vészkamatemelés és a dollár globális fordulata óta



Érdemes-e most eurót váltani?
Pedig az jár jól, aki akkor vált, amikor kevesebbet kell fizetni a közös valutáért

Ráijesztett a forintra az S&P leminősítése, már 391 felett az euró

Így összességében minimális hatása volt a hitelminősítői lépésnek, visszalökte 391 fölé az euró jegyzését