Euró Árfolyam

Dátum: 2023-02-17

Euró árfolyam: 385,61000

Sorra viszi át az ellenállásokat a forint, nem áll meg a gyengülés
Közben a dollár folytatta ma is az erősödését az euróval szemben a pénteki fontos amerikai munkaerőpiaci adat hatására, így a zöldhasú jegyzése a bankközi forintpiacon már a 365-ös szint fölé ugrott Ez azt jelenti, hogy két fontos technikai szinten is átlépett az árfolyam

Milyen gyengülés? Nagyon rákapcsolt a forint

A dollár erősödésével a forint is gyengült az elmúlt napokban, pénteken pedig majdnem az egész heti nyereségét elveszítette a dollárhoz és az euróhoz képest



Rendkívül fontos szintnél a forint - Meddig erősödhet még?
Megnéztük hát, hogy most mi üzennek a különféle technikai elemzési megközelítések arra a kérdésre, hogy meddig erősödhet még a forint

Az elmúlt napok jelentős forinterősödése és zlotygyengülése oda vezetett, hogy 2021 végétől nézve már jobb teljesítményt mutat a forint az euróval szemben, mint lengyel versenytársa, így tehát tényleg figyelemre méltó az, amit a forint produkál

Csúcsra ért Liverpool, messze tőle Biatorbágy az európai outlet centereknél 
Varsó harmadik lett, a német városok visszaestek a középmezőnybe

Naponta két forinttal drágul az euró, vegyes fogadtatásra talált a Mol
A Mol gyorsjelentéséről megoszlanak a vélemények, nem mindenki szerint hozta a papírformát Jól megy a Mercedes gyárnak, a kriptodeviza-tranzakciók egy százaléka kapcsolódott tavaly bűncselekményhez

Teljes fordulatot vett a forint

Délutánra viszont már a nyitószint fölé erősödött az euróval szemben

Eddig tartott a forint szárnyalása? – Vannak erre utaló jelek

Igencsak megrángatták az e heti kamatdöntések és makroadatok a világ legfontosabb devizapárját, az euró/dollár árfolyamát, és rajta keresztül a forintét is, ami egyúttal fontos technikai jeleket is rajzolt a grafikonokra Megnéztük tehát, hogy most mit üzen a technikai elemzés azt követően, hogy a forint az euróval szemben az elmúlt négy hónapban mintegy 50, a dollárral szemben pedig 100 egységet szárnyalt

Létrejött az új magyar gigabank, de ez sem elég: további kisbankokat kebelezhetnek be az óriások
A kelet-közép-európai bankpiac kiemelkedően stabil maradt a régió gazdaságait ért kihívások ellenére

Megvan az újabb forintrekord

Meredeken erősödni kezdett a forint hétfő délután 16 óra előtt, az euró árfolyama több mint 9 hónapos negatív rekordot döntött, ahogy a dollár is gyengül A forint a lengyel zlotyhoz képest is erősödik

Euróbevezetés: nagy volt az akarás, bukás a vége

Idén év végével búcsúzott volna a bolgár leva, de el kell halasztani az euró bevezetését a magas infláció és az ország politikai válsága miatt

Túl a lélektani határon: 50 euró alá esett a gáz ára 
Majdnem 6 százalékkal csökkent a holland tőzsdén

Az amerikai meglepetés felforgatta a világot, ez áll a dollár ereje mögött

A múlt héten közölt amerikai munkaerőpiaci adat után azonnal emelkedett a befektetők által várt kamatpálya, immár májusra is kamatemelést áraznak a befektetők Ennek hatására erősödhet a dollár az euróval szemben, amihez az EKB múlt heti üzenete is hozzájárult

Gyengüléssel búcsúztatja a hetet a forint

Tegnap a forint euróval szembeni jegyzései a 390 feletti szintről egészen 385 alá süllyedtek, köszönhetően annak, hogy a fejlett gazdasági térségek monetáris politikájával kapcsolatos szigorítási várakozások enyhültek

Nem szabadul a 395-től a forint
A pénteki fordulattal együtt pedig egy teljes kereskedési nap alatt már több mint tíz egységgel került feljebb a jegyzés

Még a manapság látható volatilitás mellett sem gyakori az, amit hétfőn láttunk, hiszen a forint majdnem két százalékkal gyengült az euróval szemben

Durva forint célár érkezett
Közben kijött a Reuters havi rendszerességű régiós devizapiaci felmérése, amelyben az elemzői konszenzus azt valószínűsíti, hogy a forint egy éves távon 390-nél lesz az euróval szemben, ami érdemi változás az egy hónappal ezelőtti felmérésben kijött 410-es szint után

Számos jel alapján azt a következtetést vonta le Jeremy Boulton, a Reuters piaci elemzője a BUZZ rovat mai technikai elemzésében, hogy forint még sokat erősödhet és 361,9-es EURHUF célárat fogalmazott meg

Gyengült a forint, nagyot ugrottak a magyar hozamok

Megtorpant a forint erősödése a csütörtöki kereskedésben és az euróval szembeni jegyzések a 384-es szint fölé is emelkedtek



Elfáradt a forint és ma már esett

Az elmúlt napok szárnyalása után szerdán már esett a forint: az euró jegyzései a reggeli 378 körülről estére 382 közelébe emelkedtek A vártnál lényegesen jobb amerikai kiskereskedelmi forgalomnövekedési adat erősítette a dollárt, mivel a Fed a befektetők szerint kénytelen lehet továbbra is szigorítani, ez pedig nem kedvező jel a feltörekvő piaci devizáknak sem

Meglepő eredményről számolt be az Airbus
 Az Airbus SE európai repülőgépipari vállalat adózott eredménye 6 százalékkal, 1,679 milliárd euróra nőtt a tavalyi utolsó negyedévben az egy évvel korábbi 1,578 milliárd euróról