Euró Árfolyam

Dátum: 2023-03-12

Euró árfolyam: 382,86000

Nagyot fordult a forint árfolyama
Délelőtt 380 fölé emelkedett az euró jegyzése, azonban kora délután ledolgozta a hátrányát



Idén a magas kamat megmentheti a forintot, de 2024-ben visszatérhet 400 fölé az euró

Ez elsősorban az euró ismételt gyengülésének lehet majd köszönhető a bank szakemberei szerint

Milyen gyengülés? Nagyon rákapcsolt a forint

A dollár erősödésével a forint is gyengült az elmúlt napokban, pénteken pedig majdnem az egész heti nyereségét elveszítette a dollárhoz és az euróhoz képest Késő délután viszont újra erősödni kezdett

Beszorult a forint, merre tovább?

Ahogyan tegnap, ma is a 381-es szint környékén "nyitott" a forint az euróval szemben



Ugrik a dollár, megbillent a forint Powell szavaira

A hétfői forinterősödést kedden délelőtt oldalazás követte, majd a Fed-elnök délutáni szavaira kissé újra gyengült és megközelítették az euróval szembeni jegyzések a 380-as szintet A jelzésekre a dollár ugrott, a részvénypiacok megfordultak

Sebességet váltott a forint

Reggel 381 forintot kértek egy euróért a bankközi piacon, de aztán gyors erősödéssel már a 380-as ellenállást tesztelte délelőtt Később az amerikai vártnál rosszabb inflációs adatok visszarántották, de késő délutánra újra benézett a fontos szint alá

Estére lefagyott a forint árfolyama
Ma a KSH megerősítette a korábbi GDP-becslését és kiderült az is, hogy a vártnál magasabb lett az éves infláció februárban az eurózónában

Csütörtökön kora délutánig az euróhoz és a dollárhoz viszonyítva is gyengült a forint, utóbbihoz képest nagyobb mértékben

Nincs megállás, leszakadt a forint
A folyamatokba ezúttal nem rondított bele egy adatközlés sem, a német infláció az euró erősödését támogatta, a semmitmondó amerikai BMI-adatok nem hoztak piacmozgást Holnap kiderül, hogy a mai dollárgyengülés csak egy korrekció volt-e, vagy fordulatról beszélhetünk, és ez a forint árazását is eldöntheti

Újabb rekordot döntött a forint

A forint 377,16-ig erősödött az euróhoz képest, amely alacsonyabb, mint a 2023

Euróbevezetés: nagy volt az akarás, bukás a vége

Idén év végével búcsúzott volna a bolgár leva, de el kell halasztani az euró bevezetését a magas infláció és az ország politikai válsága miatt

A reggeli gyengélkedés után már erősödik a forint

Érezhető gyengüléssel kezdett kedden a forint az euróval szemben, heves kilengéseket látunk, délután pedig már erősödés van az euróval szemben Mindez a dollár erősödése ellenében történik, holott az amerikai deviza erősödése általában nem tesz jót a forintnak