Euró Árfolyam

Dátum: 2023-03-13

Euró árfolyam: 384,7

Hullanak a bankok az USA-ban, a Fekete Hétfő óta nem láttunk ilyet
Pocsék a hangulat az európai tőzsdéken, a bankrészvények miatt aggódnak, annak ellenére, hogy az amerikai állam közbelépett Nagyot gyengült a forint is, öt forinttal drágább lett az euró

383-ig gyengült a forint
A jelek arra utalnak, hogy igencsak védi a forintot a kiugróan magas magyar jegybanki kamatkörnyezet, amelynek egyelőre fenntartását tegnap is megüzente az MNB az inflációs kockázatok miatt Ma aztán a kormányzati üzenetek mellett (500 ezer új külföldi munkavállalóra van szükség, 1000 milliárdra emelte vállalati hitelprogramot a kormány) szinte meg se mozdult a forint: a reggeli átmeneti gyengülsi hullám után végig a 379 körüli szinten maradt az euróval szemben

Idén a magas kamat megmentheti a forintot, de 2024-ben visszatérhet 400 fölé az euró

Közben az uniós források sorsa és a monetáris politika bizonytalanságai továbbra is esetleges negatív fundamentális tényezőt jelentenek

A reggeli gyengélkedés után már erősödik a forint

Érezhető gyengüléssel kezdett kedden a forint az euróval szemben, heves kilengéseket látunk, délután pedig már erősödés van az euróval szemben

Nagyot fordult a forint árfolyama

Erősödéssel kezdett szerda reggel a forint az euróval szemben, azonban hiába a csökkenő inflációs adat, a jó hangulat nem tartott ki sokáig

Estére lefagyott a forint árfolyama

Csütörtökön kora délutánig az euróhoz és a dollárhoz viszonyítva is gyengült a forint, utóbbihoz képest nagyobb mértékben



Újabb rekordot döntött a forint

A forint 377,16-ig erősödött az euróhoz képest, amely alacsonyabb, mint a 2023

Most kiderül, venni vagy eladni érdemes az otthon lapuló eurót
Erősödött a forint árfolyama hétfőn kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve Az euróért, a dollárért és a svájci frankért is kevesebbet kell fizetnünk

Nincs megállás, leszakadt a forint

A folyamatokba ezúttal nem rondított bele egy adatközlés sem, a német infláció az euró erősödését támogatta, a semmitmondó amerikai BMI-adatok nem hoztak piacmozgást

Napi mélypontját is átvitte a forint
Az euró jegyzései 393 fölé ugrottak, a dolláré 368-ig, az OTP részvényárfolyama 11%-os szakadásban is járt, nagy hullámzások mellett

A régiós devizák közül kiugróan nagy: több, mint 12 egységnyi, 3% feletti esést okozott a hétfői kereskedésben a forintnál az amerikai bankcsődökről szóló híráramlás, mivel a nagyon borús nemzetközi befektetői hangulati tényezőkre rátettek magyarspecifikus tényezők is

Sebességet váltott a forint

Reggel 381 forintot kértek egy euróért a bankközi piacon, de aztán gyors erősödéssel már a 380-as ellenállást tesztelte délelőtt Később az amerikai vártnál rosszabb inflációs adatok visszarántották, de késő délutánra újra benézett a fontos szint alá

Cikázik a forintárfolyam
Aztán nem sokkal délután már beindult a magyar fizetőeszköz, majd egy rövidebb megtorpanás után 381 alá kúszott az euróhoz képest

Szerda reggelre sem változott jelentősen a kép a forint piacán az utóbbi napok tendenciája után: a 380-as szint felett kicsivel úgy tűnt, hogy kifulladt a magyar deviza erősödése, már a 385-ös kurzus felé indult