Euró Árfolyam

Dátum: 2023-04-03

Euró árfolyam: 380,26000

Pattan a 401-es euróról a forint az EKB döntése után

Reggel erősödni próbált a forint az euróval szemben, de nem tartott sokáig a menetelés, nap közben a 400-as lélektani szintet is átvitte az árfolyam, az EKB döntése utáni gyors kilengésből azonban erősödésbe kezdett a hazai fizetőeszköz, így a 400-as szint is messzebb került a nap végére



Hirtelen megint forró lett a talaj a forint talpa alatt - Hol lehet a lejtő alja?
Aztán az amerikai bankcsődök hírére elindult piaci kockázatkerülés bebizonyította, hogy a 18 százalékos irányadó kamat mellett is lehet sérülékeny a magyar deviza, újra meg kellett barátkoznunk a 400-as euróárfolyammal

Már majdnem elfelejtettük, milyen érzés reggel úgy felkelni, hogy a forintért kell aggódnunk, hiszen az utóbbi hónapok sokkal inkább az erősödésről szóltak a magyar deviza piacán

Megbillent estére a forint

A reggeli erősödési kísérlet gyorsan kifulladt a forintnál, aztán napközben 385-386 körül hullámzott az euróval szemben, majd estére 387 fölé lendült az árfolyam



Bukik-e a bulikirálynő? Fontos választások lesznek ma Finnországban
Parlamenti választásokat tartanak ma az észak-európai országban

Váratlan olajárugrásra ébredtünk, bivalyerős az euró
A forint stabil, a BUX felülteljesítő Két éve nem látott jó negyedévet zárt a bitcoin, feltűnően olcsó a magyar részvénypiac

Szinte már szárnyal a forint, egyre távolabb a 400-as szint
Aztán ahogy tovább javult délután a hangulat, szinte már szárnyalásba váltott a magyar fizetőeszköz a magas kamattartalom segítségével, így kora estésre 395-ig süllyedt az euró jegyzése



Új támadás érte a dollár hegemóniáját, de az eurót is leírják
A Visa és a Mastercard is kapott a térségből



Valósággal rákapcsolt a forint
A magyar deviza számára kedvező hír az euró erősödése, hiszen a kockázatvállalás növekedését jelzi



Euróbevezetés: Románia a kanyarban előzheti Magyarországot
A helyreállítási pénzek helyes felhasználásával gyorsítanának a folyamaton

A román kormány 2026-ra szeretné bevezetni az eurót, jóval korábban, mint a jelenlegi céldátum szerinti 2029-es euróövezeti csatlakozás

Nagy esésből próbál feltápászkodni a forint
hu/unios-forrasok/20230323/pozitiv-hirek-szivarognak-brusszelbol-a-magyarorszagnak-jaro-unios-penzek-ugyeben-604818">hír után is gyengüléssel kezdett pénteken a forint Ezután pedig a délelőtti kereskedésben szakadni kezdett a forint a meredeken romló külpiaci hangulatban, mert megint komoly aggodalmak törtek elő az európai bankszektorral kapcsolatban, ez pedig háttérbe szorította az egyébként vártnál kedvezőbb februári beszerzésimenedzser-indexekkel kapcsolatos adatközléseket is

Rángatják a forintot

Kedden megint nagyot erősödött a forint az euróval szemben, így a 380-as szintet kezdte tesztelni A befektetők elsősorban a nemzetközi hírekre figyelnek ismét, az MNB tegnap nem okozott meglepetést

Döntött a Fed, mi történik a devizapiacon?

Kedden jókora erősödéssel 389-ig jutott a forint az euróval szemben, aztán egy szerda délelőtti átmeneti esés után még tovább erősödött 388 körülig, és itt egy kulcsszintbe ütközött a magyar fizetőeszköz

Tovább zsugorodik az euróövezeti feldolgozóipar
Márciusban csökkent az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye - erre utalnak a londoni S&P Global gazdaságkutató intézet hétfőn publikált felmérésének végleges adatai

398 alatt a forint

Szerda után csütörtökön is járt 400 felett az euró árfolyama, majd estére visszakanyarodott alá