Euró Árfolyam

Dátum: 2023-06-09

Euró árfolyam: 369,28

Éves csúcs körül ragadt a forint, miközben összeomlott a líra

Kitartóan erős maradt a szerdai kereskedés során is a forint: az euróval szembeni jegyzések 368 körül ragadtak, így továbbra is bő egyéves csúcs közeli szintről beszélhetünk Mindezzel párhuzamosan a török líra gyakolatilag összeomlott, 7,5-8%-os zuhanást szenvedett el a két vezető devizával szemben a török gazdaságpolitikával kapcsolatos óriási bizonytalanság mellett

Rángatják a forintot, egyre jobb formában a dollár

Közben az amerikai adósságplafon körüli aggodalmak, és az esetleges további Fed kamatemelés miatt újabb fontos technikai szinten jutott át a dollár az euróval szemben, és a német recessziós hír sem tett jót az eurónak

Erősödött a forint

370 körül kezdi a hetet a forint az euróval szemben, a következő napok nagy kérdése az lehet, hogy innen van-e még tér lefelé az árfolyamban Hétfőn délután úgy tűnik, hogy az erősödés irányába indul a hazai deviza

Érdemes lesz még gyorsan eurót váltani a hétvége előtt?
Itt van, hogy indult a forint napja pénteken

Tarol a Tesla, de miért száguldott az OTP?
Az európai tőzsdék kissé lefelé csorognak, amire van is némi okuk

Hatalmas hitelt kap az ukrán vasúttársaság
Kétszázmillió euró hitelt folyósít az ukrán vasúttársaságnak (UZ) az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) Ukrajna és az Európai Unió vasúti szállítási összeköttetéseinek fejlesztésére

Ugrott egyet a forint a brutális amerikai adat után

Az átfogó amerikai munkaerőpiaci adatok előtt pénteken délelőtt kicsit gyengült a forint 371,5-ig az euróval szemben, aztán a meglepően erős adatokra is ugrani tudott, noha közben a dollár is erőre kapott az euróval szemben



Új éves csúcson a forint

Továbbra is 370 alatt jár a forint az euróval szemben, de az utóbbi napokban megint látványosan megtorpant a további erősödés 368 környékén



Hullámvasútra került a forint

Gyengült a forint a keddi nap első felében, a piacokat leginkább az MNB délutáni kamatdöntése határozza, melyen az irányadó rátát 100 ponttal csökkentették A lazítás után a forint elkezdett visszajönni az euróra, később majdnem ugyanolyan gyorsan el is illant az ereje

Jön a Tesla második európai gyára
Spanyolország Valencia tartományában fogják felépíteni  

Megtorpant egyéves csúcsán a forint

Kedd estére a 368-as szintet is sikerült letörni, ezzel egy éve nem látott szintre kapaszkodott a forint az euróval szemben

Ugrik a forint, szakad tovább a líra
Az amerikai adósságplafon vita rendezése mellett ugyanis még tovább tolódott felfelé az amerikai kamatpálya-várakozás, így a befektetők június közepére még egy Fed-kamatemelést várnak, és emiatt a dollár rendületlenül erősödött kedd reggelig az eurróval szemben, ez pedig általában nem szokott jót jelenteni a forintnak Kedd délelőtt aztán elkezdett gyengülni a dollár, ez pedig a forintnak is jót tett: az euróval szemben 370-ig ugrott, a dollárral szemben 345,5-ig, közben viszont a török líra szakad tovább a hétvégi elnökválasztási eredmények hatására

Miről tárgyal ma Orbán Viktor Türkmenisztánban?
Káncz Csaba jegyzete   A tavalyi év végén Törökország, Türkmenisztán és Azerbajdzsán egy csúcstalálkozón megállapodott abban, hogy együttműködnek a türkmenisztáni gáz európai ellátásához szükséges infrastruktúra fejlesztésében

Esni kezdett a dollár, ezt is végignézi a forint
Közben a török líra összeomlása folytatódik

A vártnál alacsonyabb magyar inflációs adat környékén kicsit gyengült a forint az euróval szemben, aztán a nap további részében viszonylagos stabilitást mutatott a 369 körüli árfolyamszinten azzal együtt is, hogy a dollár esni kezdett