Euró Árfolyam

Dátum: 2023-07-04

Euró árfolyam: 375

Folytatódik a forint gyengélkedése, megint 375 felett az euró

Egyelőre nem látszik különösebb ok a folyamat mögött, a nyári uborkaszezon alacsonyabb forgalma kavarhatott be kicsit

Megint egyéves csúcsa közelében a forint
Továbbra is elsősorban a nemzetközi hírekre lesz érdemes figyelni, hiszen a hazai színtéren egyelőre semmi olyan hír nem várható, mely érdemben mozgatná meg az árfolyamot

A hét elején ismét 370 alá erősödött a forint az euróval szemben, így lassan újra egyéves csúcsát tesztelheti a magyar deviza

Kiderült, mit gondolnak a magyarok az euró bevezetéséről

A legutóbbi Eurobarométer felmérés szerint azokban az uniós tagállamokban, amelyek még nem vezették be az eurót, a lakosság többsége (60 százaléka) úgy véli, hogy a közös uniós fizetőeszköz pozitív hatást gyakorol az eurót már használó tagállamokra - közölte az Európai Bizottság hétfőn közzétett felmérésében



Visszaerősödött a forint

A hétfő reggeli stabil, 373,5 körüli kezdés után kissé gyengült a forint az euróval szemben a Kormányinfó alatt 374,5-ig, majd délutánra visszaerősödött Közben az euró/dollár oldalazott, így a dollárral szembeni forintjegyzéseknél sem látszik komolyabb mozgás

Erősen rángatják a forintot

A hétfői forinterősödés után kedden egy kis gyengüléssel indított a forint, de aztán az MNB kamatdöntés előtt újra erőre kapott, így kora délutánra 372 körül szintekig jutott az euróval szemben



A német infláció után kezdett kicsit gyengülni a forint

Szerdán ismét érezhetően gyengült a forint, így a 370-es szintről 372 közelébe emelkedett az euró jegyzése Persze ezzel sem változott a nagy kép, hetek óta a 370-es szintet kerülgeti a magyar deviza, viszont vannak arra utaló jelek, hogy ismét az uniós források sorsa kerülhet fókuszba, ami inkább a forint gyengülése felé mutathat

Amikor még az óriási kamatemelés sem elég - szétverik a török lírát, itt az új történelmi mélypont

Szerdán megint 370 alá erősödött a forint az euróval szemben, innen legutóbb már nem tudott jelentősen eltávolodni A kamatemelés mértéke azonban elmaradt a várakozásoktól, ezért csúnyán szétcsapják a lírát

Megállt a forint gyengülése

Péntek délutánra az euróval szembeni forintárfolyam a 373-as szintet közelítette meg, melynek következtében másfél hetes forintmélypontról beszélünk



Köszönetet mondott Macron a rendőröknek, egymilliárd eurós kárt okoztak a zavargók
Emmanuel Macron francia államfő hétfő este látogatást tett az öt éjjelen át tartott elővárosi zavargásokat megfékező párizsi rendfenntartó erőknél, amelyeknek köszönetét fejezte ki, és támogatásáról biztosította őket - közölte a francia elnöki hivatal

Megkongatták a vészharangot: akkorát menetelt a forint, hogy már túl erős?
De akkor milyen árfolyam lenne mindenkinek jó? Pontosan mi az exportálók problémája?

Nagy utat járt be a forint az utóbbi bő fél évben, hiszen tavaly ősszel 430 felett is járt az euróval szemben, mostanra pedig stabilan 370 körül van a jegyzés

Rákapcsolt a forint, már 370 alatt az euró

A keddi újabb 100 bázispontos MNB kamatvágás után is stabil maradt a forint, sőt erősödni tudott, szerdán pedig meglódult és délutánra a 370-es szint alá jutott az euróval szemben



Másodszor csinálja ezt a forint, jöhet a 400-as euró? Fordulat a gáznál
 A tőzsdék tétováznak, ami részben az amerikai szünnappal magyarázható Egy hónapon belül másodszor került lejtőre a forint