Euró Árfolyam

Dátum: 2023-08-09

Euró árfolyam: 388,16

Ütik-vágják a forintot – Megváltozott a széljárás?
Milyen események befolyásolják az árfolyamot és mit várnak a szakértők a forinttól?

A nyár elején még 370 forint alatt is volt az euró/forint kurzus, a napokban viszont újra a 390-es szinttel kellett megbarátkoznunk

Nagy esés után nyugodott meg a forint

Ott folytatta a gyengülését a forint, ahol július utolsó napján abbahagyta Az euróval szembeni jegyzések a 390-es szint felett is jártak, ami új lokális mélypontnak felelt meg

Órási fordulat a dollárnál, ritkán látni ilyet
Erre jelentős dollárerődös indult el, aztán az EKB kamatdöntési sajtótájékoztatója váratlanul puhára sikeredett, erre az euró ütést kapott, így összességében a kora délután még 1,115 körül euró/dollár rövid idő alatt 1,10-ig zuhant, és ez a dollár/forintban jelentős emelkedést okozott

Jelentős erősödést mutatott a csütörtök délelőtti kereskedésben a forint, miután a Fed tegnap este azt üzente, hogy valószínűleg most emelt utoljára kamatot, de aztán a ma délután fél 3-kor megjelent amerikai GDP-adat meglepően erős lett és rácáfolt arra, hogy a Fed tényleg a kamatemelési ciklus végén lehet

Ma is ütöttek egyet a forinton, de gyorsan visszaerősödött

A keddi dollárerősödés – amelyre a forintot is megütötték – egy kulcsfontosságú szintnél elakadt az euróval szemben, de ha ez a szint elesik, akkor komolyabb dollárerősödés is jöhet A szerdai kereskedésben már voltak jelek, hogy a dollár meglódulhat, és erre a forintot megint megütötték, de aztán gyorsan visszaerősödött

Jelentős esést szenvedett el csütörtökön a forint

Csütörtökön is folytatódott a forint leértékelődése, az euróval szemben a 394-es szint felett is járt az árfolyam Időközben megjelent egy másik régiós hatás: a cseh korona felhagyott az eddigi, devizapiaci intervenciót célzó politikájával

Gyengül a dollár Powell szavaira, és ez most jó hír a forintnak

A kora reggeli órákban még úgy tűnt, hogy erősödni tud a forint, azonban hirtelen fordult az irány a hazai eszköz piacán, és bő egy óra leforgása alatt 4 egységgel ugrott meg az euróval szembeni árfolyam

Leminősítették Amerikát - De akkor mégis miért erősödik a dollár?

A magyar fizetőeszköz eddig a héten jókora leértékelődést produkált, tegnap 390 fölé is benézett az euróval szemben

Gyengül a forint, már bőven 390 felett az euróval szemben

Minden idők legnagyobb egyhavi külkereskedelmi mérleg többlete alakult ki júniusban és akár jobb is lehetett volna a piaci konszenzusnál a júliusi inflációs adat, ha nincs a háztartási energiaáraknál egy statisztikai hatás, ez a két adat együtt pedig meglódította a forintot is A befektetők figyelme mostantól a holnap hajnali kínai inflációs (deflációs?) adatra, majd a csütörtöki amerikai inflációs adatra irányul

Meglódult a forint a reggeli ütés után
Aztán a hétfő délutáni kereskedésben egyre inkább belendült a forint, és az euró jegyzése 388-ig süllyedt



387 forint körül mozog az euró

Ez nem a forint napja, gyengült az euróval és a dollárral szemben is, a lengyel zlotyhoz képest pedig a történelmi mélypont közelében áll