Euró Árfolyam

Dátum: 2023-08-11

Euró árfolyam: 384,71

Pozitív hozzáállás: nem a forint gyengült, hanem az euró erősödött
Gyengült a forint jegyzése a vezető devizákkal szemben pénteken délelőtt a csütörtök esti szintekkel összevetve

Kéthetes csúcsra ugrott a forint a borongós piaci hangulat mellett is

Hiába volt pénteken borongós a nemzetközi befektetői hangulat részben a Kínával kapcsolatos aggodalmak, részben az amerikai inflációs folyamatok körüli bizonytalanság miatt, a forint szinte folyamatosan erősödött az euróval szemben azután, hogy tegnap sikerült átjutnia a 200 napos mozgóátlagon



Nagy esés után nyugodott meg a forint

Ott folytatta a gyengülését a forint, ahol július utolsó napján abbahagyta Az euróval szembeni jegyzések a 390-es szint felett is jártak, ami új lokális mélypontnak felelt meg

Gyengül a dollár Powell szavaira, és ez most jó hír a forintnak

A kora reggeli órákban még úgy tűnt, hogy erősödni tud a forint, azonban hirtelen fordult az irány a hazai eszköz piacán, és bő egy óra leforgása alatt 4 egységgel ugrott meg az euróval szembeni árfolyam Délután tovább folytatódott a forint vesszőfutása

Ütik-vágják a forintot – Megváltozott a széljárás?

A nyár elején még 370 forint alatt is volt az euró/forint kurzus, a napokban viszont újra a 390-es szinttel kellett megbarátkoznunk Márciusban láttunk utoljára olyan gyenge kurzust, mint most

Megint itt a vihar a forint piacán, és még alágyújthatnak
Közben az euró-dollár és a régiós devizák alig mozdultak, vagyis ismét alulteljesítő a forint



Órási fordulat a dollárnál, ritkán látni ilyet
Erre jelentős dollárerődös indult el, aztán az EKB kamatdöntési sajtótájékoztatója váratlanul puhára sikeredett, erre az euró ütést kapott, így összességében a kora délután még 1,115 körül euró/dollár rövid idő alatt 1,10-ig zuhant, és ez a dollár/forintban jelentős emelkedést okozott

Jelentős erősödést mutatott a csütörtök délelőtti kereskedésben a forint, miután a Fed tegnap este azt üzente, hogy valószínűleg most emelt utoljára kamatot, de aztán a ma délután fél 3-kor megjelent amerikai GDP-adat meglepően erős lett és rácáfolt arra, hogy a Fed tényleg a kamatemelési ciklus végén lehet

Leminősítették Amerikát - De akkor mégis miért erősödik a dollár?
Az amerikai adósbesorolás leminősítése, valamint a kedvezőtlen európai részvénypiaci hangulat a szerdai kereskedésben nem viseli meg a forintot Az USA leminősítése érdekes következményekkel járt a dollár piacán

387 forint körül mozog az euró

A héten még sok fontos makroadat érkezik majd

Gyengül a forint, már bőven 390 felett az euróval szemben
A befektetők figyelme mostantól a holnap hajnali kínai inflációs (deflációs?) adatra, majd a csütörtöki amerikai inflációs adatra irányul

Minden idők legnagyobb egyhavi külkereskedelmi mérleg többlete alakult ki júniusban és akár jobb is lehetett volna a piaci konszenzusnál a júliusi inflációs adat, ha nincs a háztartási energiaáraknál egy statisztikai hatás, ez a két adat együtt pedig meglódította a forintot is