Euró Árfolyam

Dátum: 2023-10-04

Euró árfolyam: 388,45

Fokozódó nukleáris elrettentő képességek a térségünkben
Az F-35 megvásárlásával, valamint Varsó kifejezett hajlandóságával a Nukleáris Megosztási Programban való részvételre, Lengyelország vezető szerepet tölt be a kelet-európai nukleáris elrettentő képességek fejlesztésében

Közel a magyar-ukrán kiegyezés: enyhülhet a viszony a két ország között
Magyarország és Ukrajna közelebb került a megegyezéshez az Európai Békekeret 500 millió eurós részletének kifizetéséről

Gyengülésig pofozták a forintot

Erősödéssel kezdte a napot a forint az euróval szemben miután a Financial Times arról számolt be, hogy az Európai Bizottság felszabadíthat 13 milliárd eurónyi kohéziós forrást Magyarország számára Ezzel nagyjából egyidőben a kormány 5,2 százalékra emelte idei költségvetési hiánycélját

Nagyon megrántották a dollárt - Meddig szárnyalhat még?

Féléves csúcsra erősödött a dollár az euróval, illetve a forinttal szemben is, és közben a forint az euróval szemben is ennek a határán táncol, így megnéztük röviden, hogy mit üzennek a grafikonok a technikai elemzés szemüvegén keresztül



Kapaszkodik a forint, már 390 alatt az euró

Hullámvasútra került a forint pénteken, délután azonban erőre kapott



Így aligha lesz Magyarország tejjel és mézzel folyó kánaán
Félő, már ez sem lesz képes megállítani a hazai termelés hanyatlását Nemzeti hatáskörben szigorították itthon a mézkeverékek származását jelölő európai előírásokat

387 felett jár az euró
Aztán a Fidesz frakcióvezetője felőli jelzések hatására (nem lesz bankadó emelés és a kamattámogatások felülvizsgálata), hirtelen enyhült a nyomás a magyar eszközökön A borongós külpiaci hangulatban, az OTP Bank 6-7%-os esése mellett a forint a délutáni kereskedésben 389 közelébe esett az euróval szemben, alulteljesítést produkálva a régiós devizák között

Megtorpant a forint reggel látott erősödése
A nemzetközi fejlemények pedig a forint árfolyamára is hatással lehetnek, most elnézve inkább a további gyengülés felé mozdulhat az árfolyam

Továbbra is 390 közelében jár a forint az euróval szemben, miközben a dollár ismét az erősödés felé mozdult, az amerikai hozamok pedig sorra döntik 15 éves csúcsaikat

„Ha keményen játszol, nyerni fogsz” – tényleg megalkudhat Brüsszel az Orbán-kormánnyal
  Az Európai Bizottság 13 milliárd euró befagyasztott forrást szabadítana fel az ország számára, ha a kormány nem vétózza meg az Ukrajnának szánt újabb, 50 milliárd eurós támogatást

Háromszor is visszarántották a forintot a hétfői esésből
Idehaza a forint folytatta a vesszőfutását, amelyet a költségvetési deficit megemelése és az EU-pénzek folyósítása körüli piaci aggodalmak táplálnak, és az euró napközben háromszor is 392-ig ugrott, majd rendre visszapattant

Borongós volt a hangulat hétfőn a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon részben a nehézségeket jelző német Ifo-index miatt, amire az euró tovább süllyedt, majd délután az EKB-elnök szavaira újabb ütést kapott az euró és féléves mélypontra bukott a dollárral szemben

Nagyot ugrott a dollár

Továbbra is az elmúlt hetek szűk sávjában ingadozik a forint az euróhoz képest, a 380-385 közötti tartományból képtelen kimozdulni A Fed esti kamatdöntése után a dollár erősödésnek indult

Jöhet a stoptábla az európai kamatemelésben
Véget érhetett az EKB kamatemelési ciklusa

Nagy gyengülés után jókora erősödésben a forint
Innen még délelőtt intenzív korrekció történt, és jelentős erősödésben van most a forint az euróval szemben

Szerda reggel ismét gyengüléssel kezdett a forint az euróval szemben, így 9 órakor már 392,5-nél járt a jegyzés

Lefagyott a forint
A szerda esti Fed-döntés előtt folytatódhat a kiváró hangulat, aztán az amerikai jegybanki üzenetek majd könnyen felkavarhatják ezt a látszólagos állóvizet

Egy hete tart a forint szokatlan mértékű stabilitása a főbb devizákkal szemben, hiszen napok óta nem látunk érdemi mozgást a 384-385 körüli sávból az euróval szemben, és közben az euró/dollár is mintha lefagyott volna csütörtök óta az 1,0680-as szint körül

Bekezdett a dollár, ez nyomja most a forintot

Erősödéssel kezdett szerda reggel a forint az euróval szemben, de napközben gyengülésbe fordult, és este már a 394-et is átvitte A dollár is jelentősen erősödik, ez tehetett be a forintnak is

Felmehet a pulzusa, ha megnézi, hány forintba kerül egy euró
A forint euróval szembeni árfolyama megint egy fájdalmas lélektani határ fölé került

Éles fordulat a forintnál, újra 390 felett az euró
Az MNB mai újabb 100 bázispontos kamatcsökkentéséhez társított héja hangvételű délutáni üzenetek kezdetben még erősíteni tudták a forintot 387-ig, de itt éles fordulat történt, mert közben a dollár megint erőre kapott a nemzetközi piacokon Emiatt a forint kora estére 391-ig visszaesett az euróval szemben

Őrült csapkodás a forint piacán - Most akkor lesz 400-as euró, vagy sem?
portfolio Nem sokkal később azonban a kormány bejelentette, hogy 5,2 százalékra emelik a költségvetés Oldal tetejére

Rakd ki a weboldaladra (ingyenes)
Javasolt oldalak

keresőoptimalizálás

Euró - Forint árfolyam
Euró - Amerikai Dollár árfolyam
Euró - Angol Font árfolyam
Euró - Svájci Frank árfolyam

forint euro árfolyam euro árfolyam előrejelzés usd árfolyam mkb árfolyam otp euro árfolyam euro árfolyam grafikon

Powered by Online marekting ügynökség