Euró Árfolyam

Dátum: 2023-10-06

Euró árfolyam: 386,81

Nagyon megrántották a dollárt - Meddig szárnyalhat még?

Féléves csúcsra erősödött a dollár az euróval, illetve a forinttal szemben is, és közben a forint az euróval szemben is ennek a határán táncol, így megnéztük röviden, hogy mit üzennek a grafikonok a technikai elemzés szemüvegén keresztül

Erősödött a forint szerdán

Szerda reggel ismét gyengüléssel kezdett a forint az euróval szemben



Éles fordulat a forintnál, újra 390 felett az euró
Emiatt a forint kora estére 391-ig visszaesett az euróval szemben

Az EU-pénzek folyósítása körüli bizonytalanság, és a folytatódó MNB-kamatvágással kapcsolatos várakozás nyomás alatt tartotta a forintot a nap első felében a 390-392 közötti sávban az euróval szemben, és az sem segített rajta, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter felvetette az euró előszobájához csatlakozás kérdését, mivel közben közben 16 éves csúcsra ugrott az amerikai 10 éves államkötvény hozama, ami a dollárt féléves csúcsra hajtotta az euróval szemben, borongós nemzetközi hangulatot okozva

Mi van itt? Újabb szövetségest találhat az Orbán-kormány Európában?
Nem Orbán Viktor, hanem egy másik közép-európai kormányfő

Nincs koncepciója az Orbán-kormánynak hosszútávon - Donáth Anna volt a Klasszis Klub vendége
adásához érkezett, melynek vendége ezúttal Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője volt

Őrült csapkodás a forint piacán - Most akkor lesz 400-as euró, vagy sem?
hu/unios-forrasok/20231003/unios-forrasok-a-bizottsag-heteken-belul-euromilliardok-utalasat-engedheti-meg-magyarorszagnak-643181">Európai Bizottság felszabadíthat 13 milliárd eurónyi kohéziós forrást Magyarországnak Múlt héten már közel 395 forintot is kellett adni egy euróért, majd ezt követően kedd reggelig közel 10 egységet erősödött vissza a magyar deviza, miután kiderült, hogy az Oldal tetejére

Rakd ki a weboldaladra (ingyenes)
Javasolt oldalak

keresőoptimalizálás

Euró - Forint árfolyam
Euró - Amerikai Dollár árfolyam
Euró - Angol Font árfolyam
Euró - Svájci Frank árfolyam

forint euro árfolyam euro árfolyam előrejelzés usd árfolyam mkb árfolyam otp euro árfolyam euro árfolyam grafikon

Powered by Online marekting ügynökség