Euró Árfolyam

Dátum: 2023-10-10

Euró árfolyam: 387,76000

Kapaszkodik a forint, az eurón múlik minden

Kedden a legfontosabb adatközlés a Központi Statisztikai Hivatal jelentése volt az inflációról, amely illeszkedett az elemzői várakozásokhoz Mindez a reggeli órákban lökést is adott a forintnak

Bekezdett a dollár, ez nyomja most a forintot

Erősödéssel kezdett szerda reggel a forint az euróval szemben, de napközben gyengülésbe fordult, és este már a 394-et is átvitte



Csúnyán viselkedik a gázár, nemcsak itthon vonzóak az inflációkövető állampapírok
Ma is tart az európai földgáz drágulása, már közel kétszeresébe kerül annak, mint a júniusi mélyponton Inflációkövető államkötvények dollárban?

Ilyen árfolyamokra számítson, ha eurót szeretne venni
Gyengült hétfő reggelre a forint a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben

Őrült csapkodás a forint piacán - Most akkor lesz 400-as euró, vagy sem?
portfolio portfolio

Az újabb globális konfliktus löki vissza 390 fölé a forintot?

Minimális erősödéssel kezdte a hetet a forint az euróval szemben, de továbbra is 390 közelében jár a jegyzés

Az euró segítette ki a forintot
Estére viszont elfogyott a lendület, ahogy az euró visszamászott, a forint is erősödésbe fordult Péntek délután azonban váratlanul erős munkaerőpiaci adat jelent meg a tengerentúlon, ami hirtelen megint beindította a dollár erősödését és a hozamemelkedést

Borítékolható volt a változás az energiapiacon
Az olaj árának növekedése borítékolható volt, miután a közel-keleti konfliktusok velejárója, ám az európai gázárak is reagáltak a háború kitörésére és nem csupán a kockázati felár növekedése miatt

Megtorpant a forint reggel látott erősödése
A nemzetközi fejlemények pedig a forint árfolyamára is hatással lehetnek, most elnézve inkább a további gyengülés felé mozdulhat az árfolyam

Továbbra is 390 közelében jár a forint az euróval szemben, miközben a dollár ismét az erősödés felé mozdult, az amerikai hozamok pedig sorra döntik 15 éves csúcsaikat

Féléves mélypont közeléből kapaszkodik vissza a forint

Az elmúlt napokban csúnya gyengülést láttunk a forint árfolyamában, így lassan megint a 400-as lélektani szint elérése fenyeget az euróval szemben Most érdemes kiemelten figyelni a dollárra, hiszen az amerikai deviza az 1,05-ös szinttel kacérkodik, ha ezt tartósan át tudja törni, akkor az további forintgyengülést is hozhat

Újabb európai gázvezetéket robbantottak fel?
Feltehetőleg külső behatás által keletkezett kár a napokban szivárgás miatt leállított, Finnországot Észtországgal összekötő Balti-tengeri gázvezetéken - közölte kedden Sauli Niinistö finn elnök

Nagyon megrántották a dollárt - Meddig szárnyalhat még?

Féléves csúcsra erősödött a dollár az euróval, illetve a forinttal szemben is, és közben a forint az euróval szemben is ennek a határán táncol, így megnéztük röviden, hogy mit üzennek a grafikonok a technikai elemzés szemüvegén keresztül

Közel a magyar-ukrán kiegyezés: enyhülhet a viszony a két ország között
Magyarország és Ukrajna közelebb került a megegyezéshez az Európai Békekeret 500 millió eurós részletének kifizetéséről

Erősödött a forint szerdán

Szerda reggel ismét gyengüléssel kezdett a forint az euróval szemben



Kapaszkodik a forint, már 390 alatt az euró

Hullámvasútra került a forint pénteken, délután azonban erőre kapott