Euró Árfolyam

Dátum: 2023-10-15

Euró árfolyam: 387,12

Nagy felajánlást tettek Matolcsy Györgyék
A Magyar Nemzeti Bank célzott befektetésen keresztül közel 14 millió euróval tervez hozzájárulni a Nemzetközi Valutaalap szegénységcsökkentő és fenntartható növekedést támogató alapjához, jelentette be Virág Barnabás az MNB alelnöke az IMF és Világbank közös, Marrákesben megrendezett éves közgyűlésén

Az euró segítette ki a forintot
Estére viszont elfogyott a lendület, ahogy az euró visszamászott, a forint is erősödésbe fordult



Gyengülésig pofozták a forintot
Ezzel nagyjából egyidőben a kormány 5,2 százalékra emelte idei költségvetési hiánycélját

Erősödéssel kezdte a napot a forint az euróval szemben miután a Financial Times arról számolt be, hogy az Európai Bizottság felszabadíthat 13 milliárd eurónyi kohéziós forrást Magyarország számára

Megtorpant a forint reggel látott erősödése

Továbbra is 390 közelében jár a forint az euróval szemben, miközben a dollár ismét az erősödés felé mozdult, az amerikai hozamok pedig sorra döntik 15 éves csúcsaikat



Közel a magyar-ukrán kiegyezés: enyhülhet a viszony a két ország között
Magyarország és Ukrajna közelebb került a megegyezéshez az Európai Békekeret 500 millió eurós részletének kifizetéséről

Elképesztő, amit Kína művel - mi lesz veled európai autóipar?
Letarolják a piacot a kínai modellek

Visszagyengült nap végére a forint
Mindez a forint előtt is megnyithatná az utat egy komolyabb erősödésre, optimális esetben akár a 380-as szint környékére is visszakapaszkodhat a magyar deviza, de előtte még egy kritikus szintet át kellene vinnie az euróval szemben, ami szerda estig nem sikerült



Őrült csapkodás a forint piacán - Most akkor lesz 400-as euró, vagy sem?
Az elmúlt napok kilengéseit követően megnéztük, hogy mennyire lehetnek helyénvalóak a 400 forintos euróval kapcsolatos aggodalmak, és hogy milyenek lehetnek a forint kilátásai az előttünk álló időszakban

Az elmúlt hetek látványos dollárerősödése igencsak keresztbe tett a feltörekvő piaci devizáknak, különösen a forintnak

Kapaszkodik a forint, az eurón múlik minden
Délután az euró erősödése a dollárhoz képest magával húzta a forintot Mindez a reggeli órákban lökést is adott a forintnak