Euró Árfolyam

Dátum: 2023-11-14

Euró árfolyam: 377,03000

Áttörte a falat a forint - Mégis mi folyik itt?
Az euró ellenében már a 377-es szint alatt is járt az árfolyam, közel négyhavi csúcsról beszélünk

Csütörtök este még az Egyesült Államokból érkező kedvezőtlen piaci fejlemények miatt a 380-as szintig emelkedtek az euró-forint jegyzései, viszont a pénteki kereskedésben nagyon szépen szerepel eddig a forint

Egyhetes mélypontra esett a forint
A hét második felében elsősorban a nemzetközi hírekre lesz érdemes figyelni, hiszen holnap jön az amerikai GDP-adat és az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntése

A vártnál nagyobb MNB kamatcsökkentést követően kedden gyengülésnek indult a forint az euróval szemben, így ismét eltávolodott a 380-as szinttől a magyar deviza, aztán szerdán reggel megütötték, így az euró jegyzései 385 fölé lendültek

Áttörte a forint a falat, de este komoly pofont kapott
Ezzel új 3,5 hónapos csúcsra ért a magyar fizetőeszköz, és további tér nyílt meg a forint előtt, igaz lényeges kérdés, hogy a holnap reggel megjelenő magyar októberi inflációs adat hogyan alakul

Csütörtök kora este áttörte a forint az euróval szemben azt a 378-as szintet, ami technikai elemzési szempontból falnak számított

Újabb falat törhet át a forint – meddig bírja erővel?
Ez elsősorban a kedvezőre forduló nemzetközi hangulat és az uniós forrásokról érkező pozitív hírek eredménye, miközben külkereskedelmi mérlegünk többlete és a még mindig relatíve magas magyar kamatszint folyamatosan támogatja a forintot

Az elmúlt napokban a 380-as lélektani szint alá erősödött a forint az euróval szemben, hétfőn több mint háromhónapos csúcson járt a magyar deviza

Rövid életű lehet a forint ereje, jövőre megint jön a 400 feletti euró

A forint a jövőben várhatóan – a nemzetközi befektetők által igényelt magasabb kockázati prémiummal összhangban – gyengülő pályán marad, korrigálva jelenlegi túlértékeltségét Ennek fő oka a vonzó kamatkülönbözet fokozatos megszűnése, illetve az EU-s források körüli bizonytalanságok további fennmaradása – olvasható az Egyensúly Intézet most megjelent elemzésében

Gabonafrász után jön a tejfrász Ukrajnából? Áh, dehogy!
Folyamatosan növekszik az ukrán kivitel tejből és többféle tejtermékből, de egyelőre nem kell megijednie az uniós országoknak, mert túlnyomórészt a szövetségen kívüli európai piacokra mennek a szállítmányok Nem fürdenek benne, inkább exportálják a tejet az ukránok

Leépítenek a német autógyárak, repülnek a taxisok
Az európai tőzsdék emelkednek, a BUX és a forint nem igazán mozdul az olyannyira fontos amerikai inflációs adat előtt A német autógyárak leépítenek és ez még csak a kezdet

Meglódult a dollár, a forint is megbillent

Az elmúlt egy hónap árfolyam mozgása alapján egy csökkenő trendcsatornába szorult a forint az euróval, illetve a dollárral szemben, amelyből a keddi kereskedésben sem lépett ki portfolio

Irányt váltott a forint

Hétfő reggel további erősödéssel kezdett a forint az euróval szemben, így az euró jegyzése eltávolodott a 380-as lélektani szinttől



Irányt váltott a forint

Komolyabb erősödéssel kezdte a hetet a forint az euróval szemben, estére gyengült, ezután viszont erőt kapott, és újra bekukucskált a 383-as szint alá

Visszaerősödött a forint az esti órákban

Szerdán késő délelőtt egészen a 380 forintos szintekig gyengült a forint az euróval szemben, délutánra azonban ismét erőt mutatott a hazai fizetőeszköz, így végül egészen a 378 forintos szintekig erősödött vissza a jegyzés



Blokkolt az Orbán-kormány, botrányról beszélnek Brüsszelben
A kormány továbbra sem járult hozzá az ukrajnai fegyverszállítások európai uniós finanszírozásához, mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben

Gyengült a forint a váratlanul nagy MNB-vágásra, betettek az eurónak a recessziós jelek
Estére 383 fölé emelkedett az euró jegyzése Közben a dollár jókora lendületbe jött az euróval szemben, mert a recessziót jelző eurózónás bmi-adatok azt üzenik, hogy az EKB biztosan befejezte a kamatemelési sorozatát

Összeszedte magát a forint
Délelőtt aztán erősödni kezdett a forint a javuló hangulatban, a nap második felében az EKB kamatdöntése és az amerikai GDP-adat megjelenése után is kitart a jó hangulat

Az elmúlt napokban megint érezhetően gyengült a forint az euróval szemben, így csütörtökön is 385 felett kezdte a napot a magyar deviza az euróval szemben

Háromhavi csúcsközelben ragadt a forint

Kedd reggel újra erősödött a forint az euróval szemben és megközelítette a 378-as szintet, ahol tegnap bő háromhavi csúcsra ért a magyar fizetőeszköz

Hadüzenet az üdítőknek: becsapják a vevőket a gyártók?
Az egyik nagy európai fogyasztóvédelmi szervezet greenwashinggal, azaz hamis környezetvédelmi állításokkal vádolja az üdítőitalok gyártóit műanyag palackjaik újrahasznosíthatóságával kapcsolatban

Így várja a forint a magyar GDP-adatot
  Az euró 10 fillérrel erősödött, gyakorlatilag stagnált