Euró Árfolyam

Dátum: 2023-11-17

Euró árfolyam: 377,15000

Átlendült a kulcsszinten a forint, mindjárt itt a 380-as euró

Továbbra is két fontos szint közé van beragadva a forint, egyelőre nem tud elmozdulni egyik irányba sem Továbbra is elsősorban a nemzetközi hangulatra hagyatkozhatunk, itthon a jövő keddi kamatdöntés sem tartogat igazi izgalmakat Virág Barnabás tegnapi megszólalása után

Rövid életű lehet a forint ereje, jövőre megint jön a 400 feletti euró
Az intézet szakemberei szerint jövőre visszatérhet 400 fölé az euró árfolyama, 2025-ben pedig akár a 420-at is megközelítheti Ennek fő oka a vonzó kamatkülönbözet fokozatos megszűnése, illetve az EU-s források körüli bizonytalanságok további fennmaradása – olvasható az Egyensúly Intézet most megjelent elemzésében

Háromhavi csúcsra ugrott a forint!
A nemzetközi befektetői környezet vegyes jeleket mutatott hétfőn, és ugyanez volt a jellemző a magyarországi EU-pénzek kilátásairól hétfőn megjelent értesülésekre is

Háromhavi csúcsra ugrott a hétfő reggeli kereskedésben a forint az euróval szemben 378-nál, aztán visszagyengült 380 fölé, de estére ismét erőre kapott

Négyhavi csúcsközelből gyengült vissza a forint

Csütörtök reggel meglódult a forint 378 közeléből 376 alá az euróval szemben, azaz csaknem új négyhavi csúcsra ért, de valószínűleg a magyar jegybanki alelnök kamatcsökkentési tempóval kapcsolatos jelzése megállította a menetelést, illetve kis visszagyengülés látszik



Egyhetes mélypontra esett a forint
A hét második felében elsősorban a nemzetközi hírekre lesz érdemes figyelni, hiszen holnap jön az amerikai GDP-adat és az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntése A fokozatos gyengülés következtében egyhetes csúcsra emelkedett az euró jegyzése

Összeszedte magát a forint

Az elmúlt napokban megint érezhetően gyengült a forint az euróval szemben, így csütörtökön is 385 felett kezdte a napot a magyar deviza az euróval szemben Délelőtt aztán erősödni kezdett a forint a javuló hangulatban, a nap második felében az EKB kamatdöntése és az amerikai GDP-adat megjelenése után is kitart a jó hangulat

Irigylésre méltó szám érkezett az Eurostattól
Íme, az euróövezet októberi inflációs adata

Meglódult a dollár, a forint is megbillent
A szerdai magyar munkaszüneti napon fontos adatok érkeznek az Egyesült Államokból, illetve este a Fed kamatdöntése is megérkezik, aztán folytatódik a makrogazdasági Oldal tetejére

Rakd ki a weboldaladra (ingyenes)
Javasolt oldalak

keresőoptimalizálás

Euró - Forint árfolyam
Euró - Amerikai Dollár árfolyam
Euró - Angol Font árfolyam
Euró - Svájci Frank árfolyam

forint euro árfolyam euro árfolyam előrejelzés usd árfolyam mkb árfolyam otp euro árfolyam euro árfolyam grafikon

Powered by Online marekting ügynökség