Euró Árfolyam

Dátum: 2023-11-22

Euró árfolyam: 381,25

Rövid életű lehet a forint ereje, jövőre megint jön a 400 feletti euró
Az intézet szakemberei szerint jövőre visszatérhet 400 fölé az euró árfolyama, 2025-ben pedig akár a 420-at is megközelítheti Ennek fő oka a vonzó kamatkülönbözet fokozatos megszűnése, illetve az EU-s források körüli bizonytalanságok további fennmaradása – olvasható az Egyensúly Intézet most megjelent elemzésében

Hirtelen fordult a forint árfolyama
Itt azonban elfogyott a lendület, és az amerikai makroadatok mellett, a dollár erősödésével párhuzamosan újra esett a forint Az euróval szembeni jegyzések egészen 382-ig ugrottak, majd éles fordulat következett be, és kora délutánra 380 közelébe kapaszkodott vissza a magyar fizetőeszköz

Négyhavi csúcsközelből gyengült vissza a forint
Megnéztük azt is, hogy mit mutat az euró-dollár technikai képe A forint hetek óta egy nagyon beszűkült háromszögben halad az euróval szemben, így amelyik irányba kitör ebből, valószínűleg abba az irányba halad tovább

Újabb falat törhet át a forint – meddig bírja erővel?

Az elmúlt napokban a 380-as lélektani szint alá erősödött a forint az euróval szemben, hétfőn több mint háromhónapos csúcson járt a magyar deviza



Visszaerősödött a forint az esti órákban

Szerdán késő délelőtt egészen a 380 forintos szintekig gyengült a forint az euróval szemben, délutánra azonban ismét erőt mutatott a hazai fizetőeszköz, így végül egészen a 378 forintos szintekig erősödött vissza a jegyzés

Áttörte a falat a forint - Mégis mi folyik itt?
Az euró ellenében már a 377-es szint alatt is járt az árfolyam, közel négyhavi csúcsról beszélünk



Meglódult a dollár, a forint is megbillent

Az elmúlt egy hónap árfolyam mozgása alapján egy csökkenő trendcsatornába szorult a forint az euróval, illetve a dollárral szemben, amelyből a keddi kereskedésben sem lépett ki hu/gazdasag/20231030/hiaba-jonnek-az-unnepek-egy-perc-nyugtunk-nem-lesz-egymast-erik-a-fontos-bejelentesek-a-heten-648249">adatdömping, így azt kell figyelni, hogy ezek, vagy egyéb tényezők melyik irányba lökik ki az árfolyamot ezekből a csatornákból

Négyhavi csúcs közelébe kapaszkodott vissza a forint

Négyhavi csúcsra ugrott kedden a forint az euróval szemben 376-nál a vártnál kedvezőbb amerikai inflációs adat és a dollár esése nyomán, aztán szerdán mérsékelten gyengült 378-ig, majd a délután második felében éles fordulattal ismét meglódult

Megütötték délután a forintot, de estére lenyugodott
A délután második felében aztán megütötték a magyar fizetőeszközt, az euró jegyzései 381-ig lendültek



Legyőzték a forintot
  Az euró 380 forint felett kezdte a szerdai kereskedést, ez gengülést jelent a magyar deviza szempontjából

Háromhavi csúcsközelben ragadt a forint
A délutáni-esti kereskedésben is folyamatosan a 378-as szint közelében ingadozott a forint árfolyama, azaz háromhavi csúcs közelében ragadt Délelőtt aztán egy kicsit visszagyengült a forint, de kora délután újra erőre kapott amellett is, hogy a dollár hétfő reggel óta folyamatosan erősödik az euróval szemben és már csaknem teljesen ledolgozta a péntek délutáni esését

Dobogón a horvát tengerpart, menő bizonyítványt "kaptak" a turisták
  Az európai idegenforgalom egyes országokban elemi erővel állt vissza a koronavírus-járvány előtti szintjére

Megint lendületet vett a forint, újra 380 alatt

Kismértékű erősödéssel kezdett hétfő reggel a forint az euróval szemben, a pénteken még fenyegető 380-as szinttől ismét eltávolodtunk jórészt a dollár gyengülésének köszönhetően Az euró lassan az 1,10-es lélektani határral kacérkodhat, ha pedig ez megtörténik, akkor az további lökést adhat a forintnak is

Háromhavi csúcsra ugrott a forint!
A nemzetközi befektetői környezet vegyes jeleket mutatott hétfőn, és ugyanez volt a jellemző a magyarországi EU-pénzek kilátásairól hétfőn megjelent értesülésekre is

Háromhavi csúcsra ugrott a hétfő reggeli kereskedésben a forint az euróval szemben 378-nál, aztán visszagyengült 380 fölé, de estére ismét erőre kapott