Euró Árfolyam

Dátum: 2023-12-02

Euró árfolyam: 380,17

Hullámvasúton a forint

Csütörtökön ismét a 380-as lélektani határ fölé emelkedett az euró jegyzése, a pénteki napot is ennek környékén kezdte a magyar deviza

Ezek után mi lesz a forinttal?
A hazai fizetőeszköz némi libikóka után két egységgel erősebben zártaz az euróval szemben a hetet annál, mint ahol azt nyitotta

Pesszimista jóslat érkezett: átmeneti fellélegzés után csak idő kérdése az újra 400 feletti euróárfolyam
A pénzintézet szakemberei szerint jövő év végére 410-ig gyengülhet a magyar deviza, majd a negatív trend 2025-ben is folytatódhat



Megütötték a forintot, de jót tettek neki a brüsszeli bejelentések

A vártnál alacsonyabb eurózónabeli inflációs adatok felerősítették a piaci spekulációt, hogy az EKB hamarabb kezd kamatvágásba, ami miatt megütötték az eurót

Lopakodó erősödést produkált a forint
 Délután az amerikai munkaszüneti nap (hálaadási ünnep) miatt csendesebb kereskedésre és alacsony forgalomra lehet számítani

Ugrással kezdett csütörtökön reggel a forint az euróval szemben, aztán a délelőtti német beszerzésimenedzser-index adat hatására 380 alá jutott az euróval szemben

Szerdára elfogyott a forint ereje
Napközben nem tudott tovább erősödni a forint, az esti órákra pedig tartósan a 378 forintos szint felett ragadt a jegyzés

Kedden a nap második felében kapcsolt erősödésbe a forint az euróval szemben, így ma reggel megint biztonságos távolságban a 380-as szinttől indult a nap

Sajátos sztrádaépítés: öt év alatt egy méter sem épült a szomszédban
Románia nem éppen a kiterjedt autópálya-hálózatáról ismert, de az Erdélyt és Moldvát összekötő sztráda megépítése az egész közép- és kelet-európai régió úthálózatában hoz jelentős bővülést

Megint lendületet vett a forint, újra 380 alatt

Kismértékű erősödéssel kezdett hétfő reggel a forint az euróval szemben, a pénteken még fenyegető 380-as szinttől ismét eltávolodtunk jórészt a dollár gyengülésének köszönhetően



Négyhavi csúcs közelébe kapaszkodott vissza a forint
A következő napokban elsősorban a nemzetközi hangulat határozhatja meg az irányt, majd a jövő héten jön az MNB kamatdöntése

Négyhavi csúcsra ugrott kedden a forint az euróval szemben 376-nál a vártnál kedvezőbb amerikai inflációs adat és a dollár esése nyomán, aztán szerdán mérsékelten gyengült 378-ig, majd a délután második felében éles fordulattal ismét meglódult

Megütötték délután a forintot, de estére lenyugodott

Három hónapos csúcsra erősödött az euró a dollárral szemben 1,10 közelében ma, és ez a forint euróval szembeni árfolyamában is érződik: napok óta gyengült a forint, és tegnap már 380 felett is járt az árfolyam, aztán a mai vártnak megfelelő 75 bázispontos MNB kamatvágás mellett is csak pillanatokra tudott erősödni



Szűk ketrecbe került a forint
Pénteken a legizgalmasabb a német GDP-adat volt, de a magyar devizaárfolyamát nem mozgatta meg különösebben

A 380 körüli szinteken mozog az elmúlt napokban a forint az euróhoz képest, ami erősödést jelent a hét eleji leértékelődéshez viszonyítva

Mi vár a forintra 2024-ben? Optimista előrejelzés érkezett

Az uniós forrásokról várható megegyezés farvizén kismértékben erősödhet a forint 2024-ben, így a jövő év végére 370-ig eshet az euró jegyzése – olvasható az ING Bank friss elemzésében A magyar devizát segítheti a régió legmagasabb visszatekintő reálkamata is a következő hónapokban

Több város lakossága veszett el az orosz-ukrán háborúban
Hatalmas emberáldozatról számoltak be Oroszország ukrajnai inváziója miatt Magyarországon továbbra is a távolságtartás a fő irány Ukrajna európai uniós csatlakozási szándékai miatt

Este talált új lendületre a forint
A héten elsősorban az uniós forrásokkal kapcsolatos tárgyalások alakulása hozhat friss híreket a forint piacára, emellett a nemzetközi hangulat alakulására lesz érdemes figyelni

Nagyjából egy egységgel erősödött hétfőn estig a forint a pénteki záróértékhez képest, így az euróval szemben 380 alá bukott az árfolyam

Négyhavi csúcsra ugrott a forint!

A kedd reggeli kereskedésben még kissé gyengült a forint, így az euró jegyzései 380 fölé emelkedtek, majd kora délután hirtelen határozott forinterősödés alakult ki a dollár hanyatlásával párhuzamosan Estére a forint a zöldhasúval szemben négyhavi csúcsra ugrott 343-nál, az euróval szemben a 377-es árfolyamra tekintettel pedig közel járunk ahhoz, hogy szintén négyhavi forintcsúcsról beszélhessünk

Négyhavi csúcsközelből gyengült vissza a forint

Megnéztük azt is, hogy mit mutat az euró-dollár technikai képe

Ezért 380 forint az euró, megvan a kriptovaluta-botrányok igazi nyertese
Olcsóbbak az energiahordozók, hízik a 4iG, drágul az ízig-vérig amerikai kriptotőzsde részvénye