Euró Árfolyam

Dátum: 2023-12-18

Euró árfolyam: 384,34

Szerdára elfogyott a forint ereje

Kedden a nap második felében kapcsolt erősödésbe a forint az euróval szemben, így ma reggel megint biztonságos távolságban a 380-as szinttől indult a nap

Megütötték a forintot, de jót tettek neki a brüsszeli bejelentések
A vártnál alacsonyabb eurózónabeli inflációs adatok felerősítették a piaci spekulációt, hogy az EKB hamarabb kezd kamatvágásba, ami miatt megütötték az eurót A délutáni kereskedésben még tovább esett a forint, az euró jegyzései így 381 felett is jártak, aztán csapkodás, majd erősödés következett az EU-s pénzekkel kapcsolatos brüsszeli fejlemények hatására

Estére újra gyengülni kezdett a forint, erőtlenül cikázik az árfolyam

Szerdán sem látszik érdemi elmozdulás a forint árfolyamában, továbbra is 380 közelében jár az euró jegyzése A hét hátralevő részében jönnek izgalmas adatok, melyek akár a devizapiacra is hatással lehetnek

Nagyon érdekesen viselkedik a forint

Kedd reggel a 380-as lélektani határ felett kezdte a napot a forint az euróval szemben Továbbra is elsősorban a nemzetközi hangulat határozza meg az irányt, a dollár ismételt erősödése nem tesz most jót a forintnak

Most érdemes megnézni, mennyibe kerül egy euró
Erősebben kezdte a karácsony előtti utolsó hetét a hazai fizetőeszköz, mint ahol az előzőt zárta

Hullámvasúton a forint

Csütörtökön ismét a 380-as lélektani határ fölé emelkedett az euró jegyzése, a pénteki napot is ennek környékén kezdte a magyar deviza



Hirtelen mozdult a forint - Mégis mi folyik itt?

Egész héten gyengülés jellemezte a forint árfolyamát, melynek nyomán az euróval szembeni jegyzések a 378-as szintről a 383-as szint közelébe emelkedtek Péntek délután, a legjobban várt külföldi makrogazdasági adat hozott nagyobb mozgásokat a devizapiacon, ám a forint érdekesen mozgott a délutáni órákban

Pesszimista jóslat érkezett: átmeneti fellélegzés után csak idő kérdése az újra 400 feletti euróárfolyam

Hosszabb távon folytatódhat a forint alulteljesítése a kelet-közép-európai régióban, de 2024 első felében kitarthat a jelenlegi mérsékelt erősödés – olvasható a Commerzbank friss elemzésében

Meddig hanyatlik még a dollár és meddig tündökölhet vele szemben a forint?

A szerda hajnali kereskedésben csaknem négyhavi mélypontra esett a dollár az euróval szemben 1,1010-nél, illetve négyhavi csúcsra ért a forint a zöldhasúval szemben 342 környékén

Ütik a forintot: 383 felett is járt az árfolyam

A forint tegnap erősödött arra a hírre, hogy az Európai Bizottság 10,2 milliárd euró kohéziós forrást felszabadított Magyarországnak, azonban a mai nap a zuhanásról szólt A forint az euróval szemben a 383-as szintet is átlépte, a dollár árfolyama pedig 351 körül mozog

Ütik a dollárt a Fed-döntésre, ugrik a forint az EU-pénzes jó hírre

Reggel és kora délután erősödést mutatott a forint, az euróval szembeni jegyzések így megközelítették a 380-as szintet, majd délután volt egy kis visszagyengülés, aztán arra a Portfolio által már beharangozott nagyon erős üzenet jött a német kormány felől, hogy a magyar kormány álljon be a sorba, és hagyja jóvá az ukrajnai csatlakozási tárgyalások megkezdését, illetve az 50 milliárd eurós finanszírozási programot

Jó hírt kapott Orbán Viktor – csak nem onnan, ahonnan szerette volna
Két országot is megelőzött Magyarország novemberben az európai országok közül az inflációs rangsorban