Euró Árfolyam

Dátum: 2023-12-27

Euró árfolyam: 381,83

Négyhavi csúcsra ugrott az euró, a forint is meglódult
A nap első felében lényegében oldalazó forint erre már megmozdult, 381,5 körülig erősödött az euróval, és 345,5-ig a dollárral szemben, majd jött egy fordulat

Négyhavi csúcsra ugrott pénteken délután az euró a dollárral szemben 1,1040-nél a vártnál kedvezőbb amerikai inflációs adatok dollárgyengítő hatására

Erősödik a forint
Délután egy minimális erősödést láthatunk a forintnál Tegnap és tegnapelőtt 385 körül is járt az euró árfolyama, egyelőre a jelek szerint ott lehet a következő komolyabb ellenállás

Erősödéssel indítottak a vezető európai tőzsdék
Erősödéssel kezdték a napot a főbb európai tőkepiacok szerdán

Visszagyengült a forint az EU-pénzes jó hír után, tovább esett a dollár

Határozottan, több egységgel, erőssödött tegnap este a forint az euróval szemben 378,5-ig arra a hírre, hogy az Európai Bizottság 10,2 milliárd euró kohéziós forrást felszabadított Magyarországnak, de ma már nem volt további erősödés emiatt, sőt a kiváló nemzetközi befektetői hangulat mellett is inkább visszagyengült 380 körülig a forint A mai EKB kamatdöntés és tájékoztató előtt a dollár tovább esett az euróval szemben, és ez a trend a kora esti órákban is folytatódott

Beütötték, nem talál erőre a forint
A múlt hétvégi gyengülés végül folytatódott hétfőn is, napközben október végi szintig is zuhant az euróhoz képest

A forintárfolyamot leginkább az MNB-döntése mozgathatja majd a hét első felében, bár a magyar jegybank nagyjából világos pályát jelölt ki, az elemzők sem számítanak meglepetésre

Orbán Viktor, Zelenszkij és a vörös vonalak – Az év legnépszerűbb videói
Ki foglalkozik Putyin vörös vonalaival? Miért fogy a levegő Zelenszkij körül? Meddig tűri a Nyugat, hogy hazánk Putyin szabotőre lett? Hogyan vezette recesszióba az országot az Orbán-kormány? Miért ilyen méregdrága az albérlet? És forintban vagy inkább euróban érdemes-e félretenni? Ez is kiderül idei legnézettebb videóinkból

Ütik a forintot: 383 felett is járt az árfolyam
A forint az euróval szemben a 383-as szintet is átlépte, a dollár árfolyama pedig 351 körül mozog

A forint tegnap erősödött arra a hírre, hogy az Európai Bizottság 10,2 milliárd euró kohéziós forrást felszabadított Magyarországnak, azonban a mai nap a zuhanásról szólt

A küszöb elengedése óta nem volt ilyen erős a svájci frank
A befektetők egyre erősebben árazzák azt, hogy hamarosan az Európai Központi Bank (EKB) elkezdi csökkenteni a kamatot

Közel kilenc éve volt utoljára a mostaninál erősebb a svájci frank az euróval szemben, amikor a svájci jegybank elengedte meglepetésre az árfolyamküszöböt – írja a Bloomberg

Kitart a forint ereje vagy 2024-ben újra jön a 400 feletti euró?

A 2023-as év nagy része a forint erősödéséről szólt, hiszen csak tavasszal, az amerikai bankcsődök idején érintette meg a 400-as szintet az euró jegyzése



Megütötték a cseh koronát a prágai lövöldözés után

Az euró erősödik a dollárral szemben, miközben a forint is erőt tud mutatni, a cseh korona viszont gyengülni kezdett a mai prágai lövöldözés hírére, amelyben legalább 15 ember veszítette életét



Jöhetnek az EU-források Magyarországra! Mi vár a forintra?

A csökkenő kamatkülönbözet és a folyó fizetési mérleg javulásának lelassulása miatt a forint nominális árfolyamának tartós, érdemi erősödése kevésbé valószínű, annak ellenére, hogy biztossá vált, hogy Magyarország hozzá fog jutni az európai uniós források érdemi részéhez Érdemes a tankönyveket újra fellapozni: ha egy ország tartósan nagy inflációs többletet produkál, akkor nem kell túlságosan csodálkozni azon, ha a nominálárfolyam leértékelődik

Mennyire járt jól, aki várt az euróváltással?
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd kora estére a reggeli szintekhez képest

Megmozgatta a forintot az MNB döntése

Októberben volt utoljára olyan gyenge a forint, mint hétfőn, az euró jegyzése átmenetileg 385 felett is járt Ma elsősorban az MNB idei utolsó kamatdöntése volt a legfontosabb esemény, de nagy mozgásokat nem hozott a forint jegyzésében, némi kilengést azért látunk

Ütik a dollárt a Fed-döntésre, ugrik a forint az EU-pénzes jó hírre
hu/unios-forrasok/20231213/feloldotta-a-kohezios-forrasok-kifizeteset-az-europai-bizottsag-657553">hírre, hogy az igazságügyi reform jóváhagyása miatt feloldotta az Európai Bizottság a kohéziós források blokkolását és 10,2 milliárd euró válik kifizethetővé több év alatt, megrántották a forintot Az euró jegyzései 380 alá süllyedtek, aztán este a Fed-döntés hatására a dollár hanyatalni kezdett, ami jót tett a feltörekvő piaci devizák között a forintnak is, így még tovább erősödött