Euró Árfolyam

Dátum: 2023-12-30

Euró árfolyam: 382,78000

Erősödik a forint

Az elmúlt napokban gyengült a forint az euróval szemben, így már nem a 380-as szint határozza meg a kereskedést, hanem feljebb került az árfolyam

Hirtelen mozdult a forint - Mégis mi folyik itt?

Egész héten gyengülés jellemezte a forint árfolyamát, melynek nyomán az euróval szembeni jegyzések a 378-as szintről a 383-as szint közelébe emelkedtek



Kitart a forint ereje vagy 2024-ben újra jön a 400 feletti euró?

A 2023-as év nagy része a forint erősödéséről szólt, hiszen csak tavasszal, az amerikai bankcsődök idején érintette meg a 400-as szintet az euró jegyzése Kérdés, merre mehet innen a magyar deviza jövőre, az elemzők inkább a mérsékelt gyengülésre fogadnának, de így sem biztos, hogy látunk majd négyessel kezdődő euróárfolyamot

Visszagyengült a forint az EU-pénzes jó hír után, tovább esett a dollár

Határozottan, több egységgel, erőssödött tegnap este a forint az euróval szemben 378,5-ig arra a hírre, hogy az Európai Bizottság 10,2 milliárd euró kohéziós forrást felszabadított Magyarországnak, de ma már nem volt további erősödés emiatt, sőt a kiváló nemzetközi befektetői hangulat mellett is inkább visszagyengült 380 körülig a forint Ma kezdődött a kétnapos EU-csúcs, amelyre Magyarország potenciális különutas hozzáállása miatt a befektetők is nagyon figyelnek

Beütötték, nem talál erőre a forint
A múlt hétvégi gyengülés végül folytatódott hétfőn is, napközben október végi szintig is zuhant az euróhoz képest



Jöhetnek az EU-források Magyarországra! Mi vár a forintra?

A csökkenő kamatkülönbözet és a folyó fizetési mérleg javulásának lelassulása miatt a forint nominális árfolyamának tartós, érdemi erősödése kevésbé valószínű, annak ellenére, hogy biztossá vált, hogy Magyarország hozzá fog jutni az európai uniós források érdemi részéhez Érdemes a tankönyveket újra fellapozni: ha egy ország tartósan nagy inflációs többletet produkál, akkor nem kell túlságosan csodálkozni azon, ha a nominálárfolyam leértékelődik

Kissé megfáradt az év végére a BUX - ennyibe kerül egy euró az év végén
A budapesti tőzsde kisebb csökkenéssel zárta az évet, a Magyar Telekom viszont idei legmagasabb záróárán vonul el szilveszterezni Minden jel szerint 382 forint fölötti euróval zárjuk az évet

Megütötték a cseh koronát a prágai lövöldözés után

Az euró erősödik a dollárral szemben, miközben a forint is erőt tud mutatni, a cseh korona viszont gyengülni kezdett a mai prágai lövöldözés hírére, amelyben legalább 15 ember veszítette életét



Ütik a dollárt a Fed-döntésre, ugrik a forint az EU-pénzes jó hírre

Reggel és kora délután erősödést mutatott a forint, az euróval szembeni jegyzések így megközelítették a 380-as szintet, majd délután volt egy kis visszagyengülés, aztán arra a Portfolio által már beharangozott Oldal tetejére

Rakd ki a weboldaladra (ingyenes)
Javasolt oldalak

keresőoptimalizálás

Euró - Forint árfolyam
Euró - Amerikai Dollár árfolyam
Euró - Angol Font árfolyam
Euró - Svájci Frank árfolyam

forint euro árfolyam euro árfolyam előrejelzés usd árfolyam mkb árfolyam otp euro árfolyam euro árfolyam grafikon

Powered by Online marekting ügynökség