Euró Árfolyam

Dátum: 2024-01-07

Euró árfolyam: 378,12

Ütik a forintot: 383 felett is járt az árfolyam

A forint tegnap erősödött arra a hírre, hogy az Európai Bizottság 10,2 milliárd euró kohéziós forrást felszabadított Magyarországnak, azonban a mai nap a zuhanásról szólt



Kitart a forint ereje vagy 2024-ben újra jön a 400 feletti euró?

A 2023-as év nagy része a forint erősödéséről szólt, hiszen csak tavasszal, az amerikai bankcsődök idején érintette meg a 400-as szintet az euró jegyzése Kérdés, merre mehet innen a magyar deviza jövőre, az elemzők inkább a mérsékelt gyengülésre fogadnának, de így sem biztos, hogy látunk majd négyessel kezdődő euróárfolyamot

Az eurózónában 2,9 százalékra gyorsult az infláció decemberben
Decemberben 2,9 százalékra gyorsult az éves infláció az eurózónában a novemberi 2,4 százalékról, amely 2021 júniusa óta legalacsonyabb volt - közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken előzetes adatként

Négyhavi csúcsra ugrott az euró, a forint is meglódult

Négyhavi csúcsra ugrott pénteken délután az euró a dollárral szemben 1,1040-nél a vártnál kedvezőbb amerikai inflációs adatok dollárgyengítő hatására



Ahol fal van a taxiban, és gitároznak a buszon – Montevideóból jelentjük
Belecsöppenni a dél-amerikai nyárba a kelet-közép-európai télből felér egy dimenzióváltással Montevideónak vannak jó és kevésbé jó arcai – a helyi BKV-n utazni például kifejezetten élményteli és tanulságos dolog

Borzasztó hírt közöltek Matolcsy Györgyék – akár jócskán megdrágulhat az euró
Az olaj drágul, a gáz olcsóbbodik, a nemesfémek stagnálás-közeli állapotban, a kriptoeszközök viszont szabadesésben töltötték a pénteki kereskedési nap első óráit

Visszagyengült a forint az EU-pénzes jó hír után, tovább esett a dollár

A mai EKB kamatdöntés és tájékoztató előtt a dollár tovább esett az euróval szemben, és ez a trend a kora esti órákban is folytatódott

378 forint felett jár az euró

Az év első három kereskedési napján határozottan erősödött a forint, és ezzel háromhetes csúcsra ért az euróval szemben Délelőtt fel is szúrt a hazai deviza, amellyel több mint egy hónapos csúcsot döntött meg

Régi motorost kellene legyűrnie Európában Orbán Viktornak
Charles Michel, az európai uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács elnöke vasárnap bejelentette, hogy indul a júniusban tartandó európai parlamenti választásokon

Beütötték, nem talál erőre a forint

A forintárfolyamot leginkább az MNB-döntése mozgathatja majd a hét első felében, bár a magyar jegybank nagyjából világos pályát jelölt ki, az elemzők sem számítanak meglepetésre A múlt hétvégi gyengülés végül folytatódott hétfőn is, napközben október végi szintig is zuhant az euróhoz képest

Gyönyörű kép fogadja, ha euróvétel szándékával betér egy pénzváltóba
Az uniós pénz egységéért 6 forinttal kell kevesebbet fizetni, mint 2024 első napján

Kritikus szintig erősödött a forint

Egyelőre jól indult az év a forint számára, hiszen mindhárom kereskedési napon erődödött, így az euróval szemben csütörtökön 379 alá jutott, több hetes csúcsra, és egy kritikusan fontos technikai szintig

Megütötték a cseh koronát a prágai lövöldözés után

Az euró erősödik a dollárral szemben, miközben a forint is erőt tud mutatni, a cseh korona viszont gyengülni kezdett a mai prágai lövöldözés hírére, amelyben legalább 15 ember veszítette életét



Megmozgatta a forintot az MNB döntése

Októberben volt utoljára olyan gyenge a forint, mint hétfőn, az euró jegyzése átmenetileg 385 felett is járt



Jöhetnek az EU-források Magyarországra! Mi vár a forintra?

A csökkenő kamatkülönbözet és a folyó fizetési mérleg javulásának lelassulása miatt a forint nominális árfolyamának tartós, érdemi erősödése kevésbé valószínű, annak ellenére, hogy biztossá vált, hogy Magyarország hozzá fog jutni az európai uniós források érdemi részéhez



Megrántották a forintot, aztán a dollár is megindult

A szerda reggeli stabil, 382 körüli, kezdés után megrántották a forintot, az euró jegyzései 380-ig leszúrtak, aztán visszagyengült 381-ig, majd a sikeres magyar dollárkötvény kibocsátás mellett estére ismét 380-ig visszaerősödött Közben a dollár is meglódult: az euróval szemben 1,09-ig jutott, amely azzal függhetett össze, hogy a befektetők a ma este megjelent Fed kamatdöntési jegyzőkönyv előtt a szigorúbb idei kamatpályára pozícionálták magukat