Euró Árfolyam

Dátum: 2024-01-08

Euró árfolyam: 377,80000

378 forint felett jár az euró
Délelőtt fel is szúrt a hazai deviza, amellyel több mint egy hónapos csúcsot döntött meg

Az év első három kereskedési napján határozottan erősödött a forint, és ezzel háromhetes csúcsra ért az euróval szemben

Négyhavi csúcsra ugrott az euró, a forint is meglódult

Négyhavi csúcsra ugrott pénteken délután az euró a dollárral szemben 1,1040-nél a vártnál kedvezőbb amerikai inflációs adatok dollárgyengítő hatására



Mi lesz, ha Csehország bevezeti az eurót, mi pedig nem? Ezt is kérdezzük László Csabától a Klasszis Klubban
Így szó lesz a várható inflációról, a potenciális gazdasági növekedésről, a költségvetés helyzetéről és természetesen az utóbbi hónapok slágertémájáról, a Magyarországot megillető uniós forrásokról Negyedik évfolyamát kezdi a Klasszis Média Lapcsoport rendezvénye

Gondolta volna, hogy tényleg ennyi forintot ér majd egy euró?
Bár péntekhez képest valamelyest gyengült, még mindig a lélektani határnak tekinthető 380-as szint alatt cserél gazdát a hazai fizetőeszköz

Kritikus szintig erősödött a forint

Egyelőre jól indult az év a forint számára, hiszen mindhárom kereskedési napon erődödött, így az euróval szemben csütörtökön 379 alá jutott, több hetes csúcsra, és egy kritikusan fontos technikai szintig A lendületes erősödésben az újév eleji feltörekvő piaci portfolio-allokációk, a sikeresen, de nem túl olcsón lebonyolított tegnapi dollárkötvény-kibocsátás, a brutálisan magas külkereskedelmi mérlegtöbblet mind szerepet játszhatott, ahogy a hullámzó külpiaci hangulat is

Megmozgatta a forintot az MNB döntése
Ma elsősorban az MNB idei utolsó kamatdöntése volt a legfontosabb esemény, de nagy mozgásokat nem hozott a forint jegyzésében, némi kilengést azért látunk

Októberben volt utoljára olyan gyenge a forint, mint hétfőn, az euró jegyzése átmenetileg 385 felett is járt

Régi motorost kellene legyűrnie Európában Orbán Viktornak
Charles Michel, az európai uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács elnöke vasárnap bejelentette, hogy indul a júniusban tartandó európai parlamenti választásokon

Megütötték a cseh koronát a prágai lövöldözés után

Az euró erősödik a dollárral szemben, miközben a forint is erőt tud mutatni, a cseh korona viszont gyengülni kezdett a mai prágai lövöldözés hírére, amelyben legalább 15 ember veszítette életét



Megrántották a forintot, aztán a dollár is megindult

A szerda reggeli stabil, 382 körüli, kezdés után megrántották a forintot, az euró jegyzései 380-ig leszúrtak, aztán visszagyengült 381-ig, majd a sikeres magyar dollárkötvény kibocsátás mellett estére ismét 380-ig visszaerősödött



Kitart a forint ereje vagy 2024-ben újra jön a 400 feletti euró?
Kérdés, merre mehet innen a magyar deviza jövőre, az elemzők inkább a mérsékelt gyengülésre fogadnának, de így sem biztos, hogy látunk majd négyessel kezdődő euróárfolyamot

A 2023-as év nagy része a forint erősödéséről szólt, hiszen csak tavasszal, az amerikai bankcsődök idején érintette meg a 400-as szintet az euró jegyzése

Ütik a forintot: 383 felett is járt az árfolyam

A forint tegnap erősödött arra a hírre, hogy az Európai Bizottság 10,2 milliárd euró kohéziós forrást felszabadított Magyarországnak, azonban a mai nap a zuhanásról szólt

Erősödik a forint

Az elmúlt napokban gyengült a forint az euróval szemben, így már nem a 380-as szint határozza meg a kereskedést, hanem feljebb került az árfolyam



Merre van az irány a forint számára?
A forint napközben kissé erősödött az euróval szemben