Euró Árfolyam

Dátum: 2024-01-13

Euró árfolyam: 379,33

Belga, észt vagy svájci politikus lesz az Európa Tanács új főtitkára
Hárman jelöltették magukat az Európa Tanács (ET) főtitkári posztjára a január 10-én lejárt határidőig: Didier Reynders belga, Indrek Saar észt, valamint Alain Berset svájci politikus - közölte a strasbourgi székhelyű páneurópai szervezet csütörtökön

Megrántották a forintot, aztán a dollár is megindult

Közben a dollár is meglódult: az euróval szemben 1,09-ig jutott, amely azzal függhetett össze, hogy a befektetők a ma este megjelent Fed kamatdöntési jegyzőkönyv előtt a szigorúbb idei kamatpályára pozícionálták magukat

Kitart a forint ereje vagy 2024-ben újra jön a 400 feletti euró?

Kérdés, merre mehet innen a magyar deviza jövőre, az elemzők inkább a mérsékelt gyengülésre fogadnának, de így sem biztos, hogy látunk majd négyessel kezdődő euróárfolyamot

378 forint felett jár az euró
Délelőtt fel is szúrt a hazai deviza, amellyel több mint egy hónapos csúcsot döntött meg

Az év első három kereskedési napján határozottan erősödött a forint, és ezzel háromhetes csúcsra ért az euróval szemben

Megbillent a forint
Az euró árfolyama a 380-as szint körül mozog délután, de a dollár is erősödik

A forint az euróval és a dollárral szemben is gyengül csütörtökön

Vakarhatja a fejét, aki meglátja, mennyit ér egy forint
Ennyit kell péntek reggel fizetni egy euróért, dollárért, svájci frankért

Merre van az irány a forint számára?
A forint napközben kissé erősödött az euróval szemben

A héten tömegesen térnek vissza az év eleji szabadságukról a befektetők, és makroadatot is közölnek bőven, úgyhogy akár nagy mozgások is lehetnek a devizapiacon

Újabb nagy európai országtól kapott ígéretet Ukrajna a támogatásra
A francia külügyminisztérium frissen kinevezett vezetője Kijevben hosszú távú pénzügyi és humanitárius támogatásra tett ígéretet Ukrajnának

Tovább botladozik a forint, közel a 380-as euró

Az év elején látott erősödés megtorpant kedden a forint piacán, nap közben óvatos leértékelődést szenvedett el a hazai fizetőeszköz

Ritkán látunk ilyet az eurótól, a forint is csak nézi
Az euróval szemben szintén csak kis kilengéseket látunk napok óta a 378-as szint körül, a dollárral szemben pedig a 346-os szint körül óta, és ez nyilván kihat a forint mozgására is

Hullámvasúton a forint
A ma reggeli, 382-es szint körüli euró jegyzésárak nem térnek el az egész héten látottaktól, napközben gyakorlatilag minimális mozgás volt csak az árfolyamban Délután enyhe gyengülés indult meg, este azonban visszakapaszkodott a forint

Négyhavi csúcsra ugrott az euró, a forint is meglódult

Négyhavi csúcsra ugrott pénteken délután az euró a dollárral szemben 1,1040-nél a vártnál kedvezőbb amerikai inflációs adatok dollárgyengítő hatására A nap első felében lényegében oldalazó forint erre már megmozdult, 381,5 körülig erősödött az euróval, és 345,5-ig a dollárral szemben, majd jött egy fordulat

Ajvé, átlépett egy határt a forint
Megugrott az euró ára a KSH bejelentését követően