Euró Árfolyam

Dátum: 2024-01-30

Euró árfolyam: 389,50000

Rossz formában van a forint

Szerdán a kamatcsökkentés gyorsításáról szóló hírekre gyengült a forint az euróval szemben, majd teljesen visszaerősödött a nap végére, aztán csütörtökön délelőtt 380-ról ismét 382-ig esett az EU-pénzekkel, és az uniós vitákkal kapcsolatos kormányifós, illetve EP-beli fejlemények mellett



Giorgia Meloni 5,5 milliárd euróval nyerné meg a migráció elleni harcot, Afrikában
Alternatívát kell teremteni, nem jótékonykodni vagy gyarmatosítani

Új mélypontra ütötték a forintot!

A keddi határozott gyengülés után szerdán próbált visszaerősödni a forint az euróval szemben, amit segített volna a kedvező külpiaci hangulat és a dollár gyengülése is, de a gyakorlatban ez mégsem történt meg, és a kora esti órákra új háromhavi mélypontra ütötték 387 feletti árfolyam mellett hu/global/20240124/hatalmas-hatraarcot-csinalt-orban-viktor-szovetsegese-megallapodott-fico-kijevvel-664965">megállapodás alapján egyedül maradhat Magyarország az EU-tagok között abban, hogy továbbra is ellenzi az ukrajnai támogatási programot a közös uniós költségvetésből, ami befektetői szempontból is nyugtalanító lehet

A forint még várja az ítéletet az inflációs adat után

Egyelőre nem tud kimozdulni a forint a 380 körüli szintről, ahova a magyar deviza hetek óta beragadt az euróval szemben A nagy kérdés az lesz a következő időszakban, hogyan árazzák be a piacok, hogy a vártnál nagyobb lassulás volt a fogyasztói árak emelkedésében

Kritikus hetek előtt áll a forint, nagy mozgás jöhet
Bemutatjuk röviden a látványos ábrákat, és néhány tényezőt is említünk, ami kiváltó tényezője lehet a háromszögből kitörésnek

Mindössze néhány egységre jár a forint mind az euróval, mind a dollárral szemben attól, hogy kitörjön egy olyan háromszögből, ami már több éve formálódik az árfolyamon

Háromhavi mélypontra ütötték a forintot!

A keddi kereskedésben ismét esett a forint, és a délutáni-kora esti órákban euró jegyzése 386 fölé lendült, így egyértelműen kitört az árfolyam abból a háromszögből, amelyre napok óta felhívtuk a figyelmet, és egyúttal új háromhavi mélypontra esett a forint hu/bank/20240122/megpiszkalna-a-kormany-a-hitelkamatokat-ridegen-reagalt-az-elkepzelesre-a-standard-poors-664395">gyorsan reagált az S&P hitelminősítő

Új idei mélypontján van a forint

A múlt héten kitöréssel próbálkozott az euró-forint árfolyam, de elsőre megmenekült a magyar deviza a további gyengüléstől

Megbillent a forint
Az euró árfolyama a 380-as szint körül mozog délután, de a dollár is erősödik

A forint az euróval és a dollárral szemben is gyengül csütörtökön

Ukrajna megépíti Európa legnagyobb atomerőművét
Ukrajna már az idén megkezdi a legnagyobb európai atomerőmű építését a lengyel határtól mintegy 180 kilométerre fekvő Hmelnickij városnál - jelentette be hétfőn Herman Haluscsenko energiaügyi miniszter

Ugrik a forint a meglepő jegybanki lépésre!
A hír hallatán a forint 390-ig esett az euróval szemben, amire ősz óta nem volt példa A hírek szerint az uniós állam- és kormányfők akár gazdasági szankciókra is készek Magyarország ellen, amennyiben Orbán Viktor nem szavazza meg az Ukrajnának szánt támogatást

Nagyot ütöttek a forinton, új mélyponton járt az árfolyam
hu/gazdasag/20240125/varga-mihaly-elarulta-nem-lesz-meg-iden-a-3-alatti-hiany-665277">2024-es hiánycél emelése és a brüsszeli viták körüli fordulatok befolyásolták, és így lehet ez a jövő héten is, amikor érkezik az MNB kamatdöntése kedden, ahol akár gyorsíthat is a jegybank az eddigi kamatvágási tempón

Pénteken újra gyengült a hazai fizetőeszköz, az euróval szembeni jegyzések a 388-as szint felett is jártak, igaz a nap végére volt egy visszahúzás