Euró Árfolyam

Dátum: 2024-02-11

Euró árfolyam: 388,71

Háromhavi mélypontra ütötték a forintot!

A keddi kereskedésben ismét esett a forint, és a délutáni-kora esti órákban euró jegyzése 386 fölé lendült, így egyértelműen kitört az árfolyam abból a háromszögből, amelyre napok óta felhívtuk a figyelmet, és egyúttal új háromhavi mélypontra esett a forint Emellett az is hozzájárulhatott a forint eséséhez, hogy az ukrajnai támogatási program körül is komoly
Közel három egységet erősödött ma a forint
Kora délutánra azonban ledolgozta a veszteségét, a nap végére pedig erősödésbe váltott

Gyengüléssel kezdett péntek reggel a forint miután a januári infláció megint alacsonyabb lett a várakozásoknál, amivel ismét felerősödhetnek a kamatcsökkentési várakozások, a magyar deviza így ismét a 390-es lélektani határ körül járt az euróval szemben

Új mélypontra ütötték a forintot a brüsszeli bejelentésre
Az euró jegyzései kora délutánra 389-ig ugrottak, a dolláré 361-ig, és így közel járunk ahhoz, hogy új sokhavi forintmélypont alakuljon ki mindkét devizapárban

A hétfői esés és a keddi oldalazás után szerda délelőtt ismét esni kezdett a forint, ami fokozódott arra a hírre, hogy kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság a magyar szuverenitásvédelmi törvény miatt

Erősödik a forint az uniós alku hírére

Az utóbbi két napban jelentős erősödésen van túl a forint az euróval szemben, a következő napok nagy kérdése az lehet, hogy tudja-e hasonlóan folytatni a magyar deviza A hírek szerint megszületett a megegyezés az EU-csúcson Ukrajna támogatásáról, ez egyelőre mérsékelt további erősödést hozott

Nem áll meg a forint esése, 386 felett az euró

A vártnál jóval erősebb múlt pénteki amerikai munkaerőpiaci adat a Fed kamatpolitikáján keresztül továbbra is lényeges hatást gyakorolt hétfőn a nemzetközi pénz- és tőkepiacokra, a borongósabb hangulatban a dollár másfél éves trendvonalat tört át az euróval szemben, és ez a régiós devizák között a forintot is megviselte

Megszédült a forint, 387 felett is volt az euró

Szűk sávban mozgott a forint árfolyama a keddi kereskedésben, az euróval szembeni jegyzések ugyanakkor a 388-as szint közelében is jártak, nap végére viszont a 387-es szint alá tért vissza az árfolyam

A dollár kihúzza a forint alól a szőnyeget

Az utóbbi napokban izgalmas időszakot élt meg a forint, hiszen a hét elején még 390 körül járt az euróval szemben többhavi mélyponton, majd az MNB kamatdöntése és a tegnapi uniós csúcs után akár a 380-as szint fele is elindulhatott volna, de inkább gyengülni kezdett

Ugrik a forint a meglepő jegybanki lépésre!
A hírek szerint az uniós állam- és kormányfők akár gazdasági szankciókra is készek Magyarország ellen, amennyiben Orbán Viktor nem szavazza meg az Ukrajnának szánt támogatást A hír hallatán a forint 390-ig esett az euróval szemben, amire ősz óta nem volt példa