Euró Árfolyam

Dátum: 2024-02-12

Euró árfolyam: 387,64000

Új mélypontra ütötték a forintot!

A keddi határozott gyengülés után szerdán próbált visszaerősödni a forint az euróval szemben, amit segített volna a kedvező külpiaci hangulat és a dollár gyengülése is, de a gyakorlatban ez mégsem történt meg, és a kora esti órákra új háromhavi mélypontra ütötték 387 feletti árfolyam mellett A forint esésében a tegnap is ismert okok (élénkülő jegybanki kamatcsökkentési várakozások, kormányzati tervek a vállalati és lakossági hitelállomány és új hitelek referenciakamatának változtatására, kitört a háromszögből az árfolyam) mellett az is szerepet játszhat, hogy a mai szlovák-ukrán A keddi kereskedésben ismét esett a forint, és a délutáni-kora esti órákban euró jegyzése 386 fölé lendült, így egyértelműen kitört az árfolyam abból a háromszögből, amelyre napok óta felhívtuk a figyelmet, és egyúttal új háromhavi mélypontra esett a forint

Az EU 1,8 milliárd euró értékben nyújt humanitárius segélyt 2024-ben
Az Európai Bizottság elfogadta 2024-es humanitárius költségvetését, ami szerint az Európai Unió idén több mint 1,8 milliárd euró (mintegy 685 milliárd forint) humanitárius támogatást nyújt világszerte - jelentette be az uniós bizottság hétfőn

Kíméletlenek lesznek a boltláncok, a diszkontok kezében van az adu
Az európai áruházláncok nehéz időszakot zártak, de még mindig problémákkal kell számolniuk egy friss felmérés szerint, amely a diszkontoknak jósol szebb jövőt

Közel három egységet erősödött ma a forint

Gyengüléssel kezdett péntek reggel a forint miután a januári infláció megint alacsonyabb lett a várakozásoknál, amivel ismét felerősödhetnek a kamatcsökkentési várakozások, a magyar deviza így ismét a 390-es lélektani határ körül járt az euróval szemben Kora délutánra azonban ledolgozta a veszteségét, a nap végére pedig erősödésbe váltott

Megszédült a forint, 387 felett is volt az euró

Szűk sávban mozgott a forint árfolyama a keddi kereskedésben, az euróval szembeni jegyzések ugyanakkor a 388-as szint közelében is jártak, nap végére viszont a 387-es szint alá tért vissza az árfolyam



Visszaverték nap végére a forintot

Hullámzó volt a forint árfolyama a hétfői kereskedésben: a reggeli, majd délutáni erősödési hullámból visszafordulás következett be, így kora estére 387 fölé lendült az euró jegyzése

Estére sem kapott erőre a forint

Egyértelműen ez az információ uralta ma a devizapiacot és okozza a forint alulteljesítését, délre egészen a 390-es szintig emelkedett az euró jegyzése, de estig is csak 389,5-ig tudott korrigálni az árfolyam