Euró Árfolyam

Dátum: 2024-02-15

Euró árfolyam: 389,12

Közel három egységet erősödött ma a forint

Gyengüléssel kezdett péntek reggel a forint miután a januári infláció megint alacsonyabb lett a várakozásoknál, amivel ismét felerősödhetnek a kamatcsökkentési várakozások, a magyar deviza így ismét a 390-es lélektani határ körül járt az euróval szemben Kora délutánra azonban ledolgozta a veszteségét, a nap végére pedig erősödésbe váltott

A dollár kihúzza a forint alól a szőnyeget

Az utóbbi napokban izgalmas időszakot élt meg a forint, hiszen a hét elején még 390 körül járt az euróval szemben többhavi mélyponton, majd az MNB kamatdöntése és a tegnapi uniós csúcs után akár a 380-as szint fele is elindulhatott volna, de inkább gyengülni kezdett



Visszaverték nap végére a forintot

Hullámzó volt a forint árfolyama a hétfői kereskedésben: a reggeli, majd délutáni erősödési hullámból visszafordulás következett be, így kora estére 387 fölé lendült az euró jegyzése



No, most pillantson rá, mennyibe kerül egy euró!
Friss devizaárfolyamok csütörtök reggel

Két dolog miatt gyengült a forint, magasabb áron kevesebb sör fogy
Az OTP húzza a BUX-ot, pénteken jelent a Mol Az euró már a 390 forintos határhoz közelít, ami két fontos tényezővel magyarázható

Még a híradó is bemondta, hogy mennyibe kerül egy euró
Alig változott, kissé gyengült a forint árfolyama szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben

Az euróövezet külkereskedelme szárnyakat kapott
Decemberben többlettel zárta külkereskedelmét az euróövezet az egy évvel korábbi deficittel szemben - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön ismertetett adataiból

Nem áll meg a forint esése, 386 felett az euró

Az euróval szemben kora estére 387, a dollárral szemben 361 közelébe esett a forint a bankközi piacon

Jött egy nem túl jó hír Európából
Az euróövezeti gazdasági teljesítmény stagnált a negyedik negyedévben az előző negyedévi enyhe zsugorodást követően az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdai jelentése szerint

Erősödik a forint az uniós alku hírére

Az utóbbi két napban jelentős erősödésen van túl a forint az euróval szemben, a következő napok nagy kérdése az lehet, hogy tudja-e hasonlóan folytatni a magyar deviza A hírek szerint megszületett a megegyezés az EU-csúcson Ukrajna támogatásáról, ez egyelőre mérsékelt további erősödést hozott

Ugrik a forint a meglepő jegybanki lépésre!
A hírek szerint az uniós állam- és kormányfők akár gazdasági szankciókra is készek Magyarország ellen, amennyiben Orbán Viktor nem szavazza meg az Ukrajnának szánt támogatást A hír hallatán a forint 390-ig esett az euróval szemben, amire ősz óta nem volt példa

Új mélypontra ütötték a forintot a brüsszeli bejelentésre
Az euró jegyzései kora délutánra 389-ig ugrottak, a dolláré 361-ig, és így közel járunk ahhoz, hogy új sokhavi forintmélypont alakuljon ki mindkét devizapárban

A hétfői esés és a keddi oldalazás után szerda délelőtt ismét esni kezdett a forint, ami fokozódott arra a hírre, hogy kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság a magyar szuverenitásvédelmi törvény miatt

Megszédült a forint, 387 felett is volt az euró

Szűk sávban mozgott a forint árfolyama a keddi kereskedésben, az euróval szembeni jegyzések ugyanakkor a 388-as szint közelében is jártak, nap végére viszont a 387-es szint alá tért vissza az árfolyam