Euró Árfolyam

Dátum: 2024-02-21

Euró árfolyam: 387,99

Történelmi mélypontjára esett a forint a lengyel zloty ellenében

A csütörtöki kereskedésben napon belül érezhető fordulat következett be az euró-forint árfolyama A cseh jegybank ugyanis a vártnál nagyobb kamatvágás mellett döntött, amivel kétéves mélypontra került a korona

389 forint felett jár az euró

Tegnap már a 390-es szintek közelében is járt a forint az euróval szemben a gyenge negyedéves GDP-adat következtében

Nem áll meg a forint esése, 386 felett az euró

A vártnál jóval erősebb múlt pénteki amerikai munkaerőpiaci adat a Fed kamatpolitikáján keresztül továbbra is lényeges hatást gyakorolt hétfőn a nemzetközi pénz- és tőkepiacokra, a borongósabb hangulatban a dollár másfél éves trendvonalat tört át az euróval szemben, és ez a régiós devizák között a forintot is megviselte



Kora estére magára talált a forint
Estére így is teljesen befagyott a forint a nyitó szint közelében a kisebb délutáni kilengések után

A dollárral szemben csütörtökön eltávolodott közel 4 havi mélypontjáról, az euróval szemben azonban továbbra is nagyobb nyomás alatt van a forint, miután pénteken tovább folytatódott a hazai fizetőeszköz gyengülése

Ütöttek egyet a forinton, háromhavi mélyponton járt az árfolyam
Aztán kora délután kiderült, hogy két Monetáris Tanács tag is a 100 bázispontos kamatvágást támogatta a január végi MNB-ülésen a 75 bázispontos végső döntéssel szemben A forint az euróval szemben 390 közelébe, a dollárral szemben 364 közelébe esett, utóbbi relációban új háromhavi forintmélypontról beszélhettünk, de aztán visszaerősödött valamelyest a magyar fizetőeszköz

Visszaverték nap végére a forintot

Hullámzó volt a forint árfolyama a hétfői kereskedésben: a reggeli, majd délutáni erősödési hullámból visszafordulás következett be, így kora estére 387 fölé lendült az euró jegyzése A héten érkező amerikai inflációs adat az egész világpiacot megrázhatja, ami a forint árfolyamára is hatással lehet

Új mélypontra ütötték a forintot a brüsszeli bejelentésre

A hétfői esés és a keddi oldalazás után szerda délelőtt ismét esni kezdett a forint, ami fokozódott arra a hírre, hogy kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság a magyar szuverenitásvédelmi törvény miatt Az euró jegyzései kora délutánra 389-ig ugrottak, a dolláré 361-ig, és így közel járunk ahhoz, hogy új sokhavi forintmélypont alakuljon ki mindkét devizapárban

Meglódult a forint az elképesztő magyar adatok után
Hétfőn nem várható lényeges külföldi makroadat, az Egyesült Államokban pedig munkaszüneti nap van, így nyugodtabb kereskedésre számíthatunk Aztán kora délután elkezdett erősödni a forint, az euró jegyzései 388 közelébe, a dolláré 360-ig süllyedtek

Brit kutatók leleplezték a globális fegyveripart, sok érdekesség derült ki
Az Észak-Korea által Oroszországnak szállított és Ukrajna ellen bevetett ballisztikus rakéták számos olyan alkatrészből állnak, amelyek amerikai vagy európai vállalatokhoz vezethetők vissza - jelentette kedden a brit Conflict Armament Research (CAR) intézet

Jobb hír jött az euróövezetből, mint várták
Ennél rosszabb eredményre számítottak  

Felcsapja a világatlaszt, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Minimálisan mozdult el a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon

Elkelt Silvio Berlusconi lampedusai villája
Eladták a tavaly júniusban elhunyt Silvio Berlusconi korábbi olasz kormányfő Villa Due Palme nevet viselő lampedusai villáját körülbelül 3 millió euróért (1,16 milliárd forint) - jelentette az olasz média kedden

Megszédült a forint, 387 felett is volt az euró

Szűk sávban mozgott a forint árfolyama a keddi kereskedésben, az euróval szembeni jegyzések ugyanakkor a 388-as szint közelében is jártak, nap végére viszont a 387-es szint alá tért vissza az árfolyam



Nagy Márton új támogatási programot sürget
A miniszter elmondta, hogy szerinte lépésekre van szükséges az európai elektromos autóipar fellendítése és megerősítése érdekében - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium lapunkhoz eljuttatott közleményében



Erősödik a forint az uniós alku hírére

Az utóbbi két napban jelentős erősödésen van túl a forint az euróval szemben, a következő napok nagy kérdése az lehet, hogy tudja-e hasonlóan folytatni a magyar deviza