Euró Árfolyam

Dátum: 2024-02-26

Euró árfolyam: 389,34

Nagyot néz, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Bár az év elejéhez képest az uniós pénz erősődött a forinttal szemben, még nem érte el a 390-es szintet

Megszédült a forint, 387 felett is volt az euró

Szűk sávban mozgott a forint árfolyama a keddi kereskedésben, az euróval szembeni jegyzések ugyanakkor a 388-as szint közelében is jártak, nap végére viszont a 387-es szint alá tért vissza az árfolyam



Új mélypontra ütötték a forintot a brüsszeli bejelentésre
Az euró jegyzései kora délutánra 389-ig ugrottak, a dolláré 361-ig, és így közel járunk ahhoz, hogy új sokhavi forintmélypont alakuljon ki mindkét devizapárban Holnap a januári előzetes államháztartási beszámoló, péntek reggel pedig a friss inflációs adat érkezik, amelyek hatással lehetnek a forint árfolyamára

Cikázik a lélektani határnál a forint

Múlt hét végén igencsak rövid életűnek bizonyult a forint erősödése, ezt követően pedig hétfő reggel már ismét a fontos 389-390 forintos lélektani határ közelében mozog a jegyzés az euróval szemben A hét első napján nem várhatók nagyobb piacmozgató események, a piaci szereplők azonban már fél szemmel az MNB keddi kamatdöntésére figyelnek

Rákapcsolt a forint

Kedd után szerdán is folytatódott a forint erősödése Ennek köszönhetően pedig az euróval szemben egy, a dollárral szemben pedig két hetes csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz

Meglódult a forint az elképesztő magyar adatok után

Aztán kora délután elkezdett erősödni a forint, az euró jegyzései 388 közelébe, a dolláré 360-ig süllyedtek

Kora estére magára talált a forint

A dollárral szemben csütörtökön eltávolodott közel 4 havi mélypontjáról, az euróval szemben azonban továbbra is nagyobb nyomás alatt van a forint, miután pénteken tovább folytatódott a hazai fizetőeszköz gyengülése



389 forint felett jár az euró
Estére azonban vissza tudott erősödni a magyar deviza, csütörtökön viszont egész délelőtt szinte stagnált

Tegnap már a 390-es szintek közelében is járt a forint az euróval szemben a gyenge negyedéves GDP-adat következtében

Gyengülve fordul a hétvégére a forint

Tegnap a reggeli erősödést követően már 386,5-nél is járt a forint az euróval szemben, estére azonban visszagyengült a magyar deviza



Közel három egységet erősödött ma a forint

Gyengüléssel kezdett péntek reggel a forint miután a januári infláció megint alacsonyabb lett a várakozásoknál, amivel ismét felerősödhetnek a kamatcsökkentési várakozások, a magyar deviza így ismét a 390-es lélektani határ körül járt az euróval szemben Kora délutánra azonban ledolgozta a veszteségét, a nap végére pedig erősödésbe váltott

Nagy Márton új támogatási programot sürget
A miniszter elmondta, hogy szerinte lépésekre van szükséges az európai elektromos autóipar fellendítése és megerősítése érdekében - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium lapunkhoz eljuttatott közleményében



Ütöttek egyet a forinton, háromhavi mélyponton járt az árfolyam
A forint az euróval szemben 390 közelébe, a dollárral szemben 364 közelébe esett, utóbbi relációban új háromhavi forintmélypontról beszélhettünk, de aztán visszaerősödött valamelyest a magyar fizetőeszköz Aztán kora délután kiderült, hogy két Monetáris Tanács tag is a 100 bázispontos kamatvágást támogatta a január végi MNB-ülésen a 75 bázispontos végső döntéssel szemben

Visszagyengült estére a forint

A hét elején még közel 390 forintot kellett adni egy euróért, aztán volt egy erősödési hullám, csütörtökön átmenetileg 386,5-nél is járt a forint az euróval szemben, aztán estére 388-ig visszagyengült