Euró Árfolyam

Dátum: 2024-03-13

Euró árfolyam: 397,77

Riadót fújtak a befektetők Magyarországgal kapcsolatban, a forintárfolyam lehet a nagy vesztes

A forint egyéves mélypontra gyengült az euróhoz képest, a 396 feletti tartományokat is megjárta az árfolyam, amely tükrözi a piacok aggodalmát a Magyar Nemzeti Bank és a kormány közötti egyre nagyobb feszültség miatt



Nincs megállás: 397 alá is benézett az euró
Ma délelőtt azonban jelentős erősödésbe kezdett a forint, amely a tegnapi nap korrekciójának tekinthető

Tegnap délutánra egészen a 400-as szint közelébe gyengült a forint az euróval szemben, a nyomás pedig az esti órákban sem csökkent

Ide-oda rángatják a forintot - Mire kell most figyelni?

Vad csapkodás jellemzi a kereskedést a héten a forint piacán: ugyan erősödni tudott a hazai fizetőeszköz azt követően, hogy a hét elején közel egyéves mélypontra gyengült az euróval szemben, de a helyzet továbbra is meglehetősen feszült Összeszedtük, hogy mely tényezők mozgatták a héten az árfolyamot, emellett pedig azt is megnéztük, hogy mire lesz érdemes figyelni a követező napokban

Küszöbön a 400-as euró - Meddig tarthat még a forint vesszőfutása?
Küszöbön a 400-as euró, de meddig tarthat még a forint gyengülése?

Hétfőn a déli órákban már közel egyéves mélyponton állt a jegyzés az euróval szemben

Tökéletes viharba került a forint

Alapvetően a magyar kormány és a jegybank közötti ellentét felerősödése áll a forint elmúlt időszakban látott gyengülése mögött, az ugyanis elbizonytalanítja a befektetőket - olvasható a Reuters hírügynökség elemzésében, amely azok után született, hogy a hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama megközelítette a 400-as szintet

Kritikus időszak jön a forint számára, karnyújtásnyira a 400-as euró!
Ráadásul most több tényező együttese is hozzájárulhat a további gyengüléshez



Mintha rászálltak volna a forintra - 394 felett az euró

portfolio

Közel a 400 forintos euró - Mit tehet a kormány és az MNB?
Ezért érdemes áttekinteni, hogy milyen külső és belső tényezők mozgatják az árfolyamot

Közel egy éve nem volt olyan gyenge a forint, mint most

Nagyon érdekesen viselkedett a forint
Az euró ma a 395-396-os árfolyam környékén között, a forint 1-1,5 egységet gyengült délutánig a közös pénzhez képest A hazai fizetőeszköz erejét pedig még jobban befolyásolhatja a jegybank és a kormány között újra kiéleződő viszony

Egyéves mélyponton a forint, átütötte a 396-ot az euróval szemben
A következő napok eseményei várhatóan nagyobb elmozdulásokat hoznak majd a devizapiacon is: magyar vonatkozásban különösen a keddi GDP, valamint a pénteki inflációs adatnak lesz nagyobb jelentősége, de Jerome Powell kongresszusi meghallgatása, és a pénteki amerikai foglalkoztatottsági adatok is okozhatnak kilengéseket



Nagyon vonzza a forint árfolyamát a 400-as euró

A forintra nehezedő nyomás nem csökkent a keddi kereskedés későbbi szakaszában, melynek nyomán hajszálra került az euróval szembeni kurzus a 400-as szinttől

Csúnyán elbántak a forinttal, a 400-as szint közelében táncol
A magyar fizetőeszköz egyéves mélypontra került kedden az euróval szemben

Önt is érdekli, átlépte-e az euró árfolyama a négyszázat?
Erősödött kissé a forint szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a keddi, közel másfél százalékos gyengülését követően