Euró Árfolyam

Dátum: 2024-03-29

Euró árfolyam: 395,83000

Fontos szinttől távolodik a forint

Kedd délután már a 396-os szinten is járt a forint az euróval szemben, estére azonban érdemben vissza tudott erősödni a magyar deviza



Esés után megnyugodott estére a forint

Hétfőn ismét esésnek indult a forint: az euróval szembeni jegyzések a reggeli 392,5-ről délutánra 395 fölé lendültek, majd a nap további részében 395 körül oldalazott az árfolyam mGazdasági események szempontjából különösen a szerdai nap hozhat nagyobb elmozdulásokat a piacokon, ugyanis az esti órákban ismerteti kamatdöntését a Federal Reserve, majd az azt követő sajtóeseményen Jerome Powell elnök iránymutatására figyelhetnek a befektetők

Nagy veszélyre figyelmeztetett a Bundesbank elnöke

Joachim Nagel, a német jegybank elnöke a Funke médiacsoportnak adott, szombaton megjelent interjújában azt mondta, a szélsőjobboldaliak veszélyeztetik Németország jólétét, és az eurózónából való kilépés "gazdasági katasztrófát jelentene mindannyiunk számára"

Negyedik napja erősödik a forint

Csütörtökön kezdetben az euróval és a dollárral szemben is gyengült a forint, utóbbival szemben nagyobb mértékben, később azonban valamelyest korrigált a magyar fizetőeszköz Ma megjelent a Magyar Nemzeti Bank Inflációs jelentése, amelyben többek között azt írták, hogy a forint gyengélkedése és a szolgáltató cégek visszatekintő árindexálása is hozzájárul ahhoz, hogy a 3%-os inflációs  célt csak 2025-ben éri el a jegybank

Estére megütötték a forintot
Az euró 398 forint fölött is járt az este

Gyengül a forint pénteken az euróval és a dollárral szemben is, bár kora délután láthattunk némi korrekciót

A kamatvágás után visszahúzták a forintot
hu/gazdasag/20240326/itt-a-jegybank-friss-kamatdontese-677009" href="https://www

Hétfő este egészen a 398-as szint közelébe gyengült a forint az euróval szemben, kedd reggel azonban kisebb erősödést láthatunk a vezető devizákkal szemben

Most dől el a forint sorsa – Visszatérhet a 400-as euró?

A februári 100 bázispontos vágás, valamint az elmúlt hetek forintgyengülése után azonban ezúttal aligha kerül majd sor egy ekkora vágásra

Momentumot talált a forint a Fed-döntés után

A keddi átmeneti gyengülés után szerdán két hullámban ismét gyengült a forint, az euró jegyzései 396 közelébe emelkedtek, aztán délután erőre kapott a magyar fizetőeszköz



Bod Péter Ákos: Szubjektív jólét – van-e gazdasági jelentősége?
Azaz boldogabbak Látszólag nincs egyértelmű összefüggés a bruttó hazai termék (GDP) és az emberi boldogság mértékének európai helyzete között

Fontos szintet tört át a forint nagypénteken
Péntek délelőtt fontos szintet is áttört a forint, mivel régóta először 394 alá tudott kúszott egy euró árfolyama

A húsvéti hosszú hétvége a forint erősödésével indul, amely egy napok óta tartó trendbe illeszthető bele

Trükköznek a cigarettagyártók, de hoppon maradhatnak
Az európai országok egészségvédelmi hatóságai, és az EU döntés-előkészítő szervezetei levadásszák a legújabb „dohányzást helyettesítő” cigarettapótlót is, amit egyelőre nem terhelnek extraadók

Megy tovább a forint

Tegnap délutánra egészen a 400-as szint közelébe gyengült a forint az euróval szemben, a nyomás pedig az esti órákban sem csökkent

Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB)