Euró Árfolyam

Dátum: 2024-04-03

Euró árfolyam: 393,45

Az eurózóna legjobbja lett Görögország, a németek több hónapos mélyponton
Tovább csökkent az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménymutatója márciusban, részben a kereslet erőteljesebb visszaesésére, miközben a cégek továbbra is optimisták

Megbillent a forint
Ennek nyomán a jegyzések 394,5 körülig süllyedtek szerda délre, aztán innen volt egy hirtelen gyengülés

Átmeneti volt kedden az a forinterősödés, ami az MNB 75 bázispontos kamatvágása után kialakult, hiszen este 395,5-396 körül stabilizálódott az euróval szembeni árfolyama, aztán innen indult meg szerdán reggel az újabb forinterősödés

Negyedik napja erősödik a forint
Ma megjelent a Magyar Nemzeti Bank Inflációs jelentése, amelyben többek között azt írták, hogy a forint gyengélkedése és a szolgáltató cégek visszatekintő árindexálása is hozzájárul ahhoz, hogy a 3%-os inflációs  célt csak 2025-ben éri el a jegybank

Csütörtökön kezdetben az euróval és a dollárral szemben is gyengült a forint, utóbbival szemben nagyobb mértékben, később azonban valamelyest korrigált a magyar fizetőeszköz

Fontos szinttől távolodik a forint

Kedd délután már a 396-os szinten is járt a forint az euróval szemben, estére azonban érdemben vissza tudott erősödni a magyar deviza



Momentumot talált a forint a Fed-döntés után

A keddi átmeneti gyengülés után szerdán két hullámban ismét gyengült a forint, az euró jegyzései 396 közelébe emelkedtek, aztán délután erőre kapott a magyar fizetőeszköz Az esti információk már el is indították a forintot az erősödés felé

Euróbevezetés: nagy volt az akarás, egyelőre kudarc és késés a vége

Egyre valószínűbb, hogy mégsem vezeti be az eurót 2025 január 1-jén Bulgária: még mindig nem teljesültek a valutaövezeti tagság kritériumai

Kéthetes csúcsra ugrott a forint - Letörte a fontos szintet
A délelőtt közzétett eurózóna inflációs adat meglepően jó lett, mégsem mozgatta meg az eurót a dollárral szemben, és ugyanez történt a délutáni amerikai ADP foglalkoztatottsági adat után is



Megint 395 alatt a forint az euróval szemben

A dollár markáns erősödésének következtében ismét nyomás alá került a forint, így kedden reggel már újból a 395-ös szint felett áll az EUR/HUF kurzusa, a dollárral szemben pedig egészen tavaly október óta nem látott szintre gyengült a magyar deviza Késő délutánra viszont fordulat alakult ki a piacon

Esés után megnyugodott estére a forint
mGazdasági események szempontjából különösen a szerdai nap hozhat nagyobb elmozdulásokat a piacokon, ugyanis az esti órákban ismerteti kamatdöntését a Federal Reserve, majd az azt követő sajtóeseményen Jerome Powell elnök iránymutatására figyelhetnek a befektetők

Hétfőn ismét esésnek indult a forint: az euróval szembeni jegyzések a reggeli 392,5-ről délutánra 395 fölé lendültek, majd a nap további részében 395 körül oldalazott az árfolyam

Nagy veszélyre figyelmeztetett a Bundesbank elnöke

Joachim Nagel, a német jegybank elnöke a Funke médiacsoportnak adott, szombaton megjelent interjújában azt mondta, a szélsőjobboldaliak veszélyeztetik Németország jólétét, és az eurózónából való kilépés "gazdasági katasztrófát jelentene mindannyiunk számára"



Estére megütötték a forintot

Gyengül a forint pénteken az euróval és a dollárral szemben is, bár kora délután láthattunk némi korrekciót

Most dől el a forint sorsa – Visszatérhet a 400-as euró?
Éppen ezért megnéztük, hogy merre mozdulhat a forint a következő napokban

Kedd délután ismerhetjük meg a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntését

Ennyire tudta kigyúrni magát a forint kedd estére
Erősödött a forint kedd délután kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon, 0,2 százalékkal az euró és 0,6 százalékkal a dollár és a svájci frank ellenében