Euró Árfolyam

Dátum: 2024-04-05

Euró árfolyam: 390,58

Lemondott egy európai miniszterelnök
Katrín Jakóbsdottir izlandi miniszterelnök pénteken bejelentette, benyújtja lemondását, hogy indulhasson az államfői tisztségért - közölte a RÚV közszolgálati média és a Morgunbladid helyi lap

Megbillent a forint

Átmeneti volt kedden az a forinterősödés, ami az MNB 75 bázispontos kamatvágása után kialakult, hiszen este 395,5-396 körül stabilizálódott az euróval szembeni árfolyama, aztán innen indult meg szerdán reggel az újabb forinterősödés



Estére megütötték a forintot
Az euró 398 forint fölött is járt az este

Gyengül a forint pénteken az euróval és a dollárral szemben is, bár kora délután láthattunk némi korrekciót

Negyedik napja erősödik a forint

Csütörtökön kezdetben az euróval és a dollárral szemben is gyengült a forint, utóbbival szemben nagyobb mértékben, később azonban valamelyest korrigált a magyar fizetőeszköz Ma megjelent a Magyar Nemzeti Bank Inflációs jelentése, amelyben többek között azt írták, hogy a forint gyengélkedése és a szolgáltató cégek visszatekintő árindexálása is hozzájárul ahhoz, hogy a 3%-os inflációs  célt csak 2025-ben éri el a jegybank

Most dől el a forint sorsa – Visszatérhet a 400-as euró?

Kedd délután ismerhetjük meg a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntését A kamatdöntést követően pedig Virág Barnabás szavai is vethetnek nagyobb hullámokat a forint piacán

Elképed, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Erősödött csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Nagy veszélyre figyelmeztetett a Bundesbank elnöke

Joachim Nagel, a német jegybank elnöke a Funke médiacsoportnak adott, szombaton megjelent interjújában azt mondta, a szélsőjobboldaliak veszélyeztetik Németország jólétét, és az eurózónából való kilépés "gazdasági katasztrófát jelentene mindannyiunk számára"



Fontos szinttől távolodik a forint

Kedd délután már a 396-os szinten is járt a forint az euróval szemben, estére azonban érdemben vissza tudott erősödni a magyar deviza



Régen várt fordulat következett be Európában
Az euróövezet feldolgozóipari és szolgáltatóipari teljesítményét mérő kompozit beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 50,3 pontra erősödött a februári 49,2 pontról, meghaladta az elemzői várakozások átlagában szereplő 49,9 pontot - közölte az S&P Global gazdaságkutató intézet csütörtökön

Momentumot talált a forint a Fed-döntés után
Az esti információk már el is indították a forintot az erősödés felé

A keddi átmeneti gyengülés után szerdán két hullámban ismét gyengült a forint, az euró jegyzései 396 közelébe emelkedtek, aztán délután erőre kapott a magyar fizetőeszköz

Kéthetes csúcsra ugrott a forint - Letörte a fontos szintet
Az ISM szolgáltató szektori beszerzésimenedzser-index adat még hozhat kilengéseket ma délután

A 395 körüli keddi ingadozás után szerdán meglódult a forint az euróval szemben, és már délelőtt 393-ig jutott, aztán délután még tovább erősödött, így letörte az EUR/HUF a több hónapos emelkedő trendvonalat

Ezt az adatot sem fogja kiplakátolni Rogán Antal
1,7 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 9,2 százalékkal nőtt, az importoldalon 0,1 százalékkal mérséklődött

Megint 395 alatt a forint az euróval szemben

A dollár markáns erősödésének következtében ismét nyomás alá került a forint, így kedden reggel már újból a 395-ös szint felett áll az EUR/HUF kurzusa, a dollárral szemben pedig egészen tavaly október óta nem látott szintre gyengült a magyar deviza



Az Appeninn elkezdett kaszálni ingatlanjain
Tavaly 142 százalékkal 19,5 millió euróra növelte ingatlan-bérbeadási bevételeit az Appeninn-csoport, adózott eredménye 22,8 millió euróra emelkedett