Euró Árfolyam

Dátum: 2024-06-22

Euró árfolyam: 397,62000

Jól tette, aki még a nagy meleg előtt, reggel váltott eurót
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben

Ma délután élőben elemezzük a forint helyzetét, még nem késő csatlakozni
hu/rendezvenyek/klub/visszater-meg-a-400-as-euro/1723/attekintes">befektetői klubunkon, amelyen Signature PRO előfizetéssel rendelkező olvasóink díjmentesen vehetnek részt,

Alig, hogy véget értek a hétvégi választások, máris erős nyomás alá került a forint, hétfő délután pedig már a 394-es szintet is átlépte az euró jegyzése

Több mint 60 éves csúcsra hágott a közadósság egy nagy európai országban
A pénteken ismertetett legfrissebb közfinanszírozási adatok szerint jelentős növekedéssel száz százalék közvetlen közelébe emelkedett a hazai össztermékhez (GDP) mért brit államadósságráta a májussal zárult egy évben

Újabb hullámban gyengül a forint
Ma 3 hónapos mélyponton járt az euróval szemben (389 közelében), a dollár ellenében pedig 8 hónapja nem látott gyenge szint volt jellemző

A hét elején még 390 körül is járt az euró/forint kurzus, azóta azonban a forint tovább gyengült a vezető devizákkal szemben

Faképnél hagyják az európai liberálisokat az elégedetlen polgárok
Kilép a Renew Europe (Újítsuk meg Európát!) európai parlamenti (EP-) frakciójából, valamint az ALDE (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért) európai pártcsoportból a cseh Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom - jelentette be Andrej Babis volt cseh kormányfő, az ANO elnöke pénteken prágai sajtótájékoztatóján