Euró Árfolyam

Dátum: 2024-09-04

Euró árfolyam: 393,84000

Jött egy ígéretes adat az euróövezetből
Három hónapja nem volt hasonló

Most érdemes dollárt venni?

Látványos dollárgyengülést láthattunk az elmúlt hetekben a vezető devizákhoz és a forinthoz viszonyítva is Az elmúlt napokban azonban már elkezdett a fordulat körvonalazódni nem csak az euróval, de a forinttal szemben is a dollár piacán

Nagyon érdekes, amit a forint árfolyama csinál

Enyhe erősödéssel kezdte a forint a reggelt a két vezető devizával szemben, kitarthat a lendület egész nap, de kicsi az esély, hogy erősödéssel zárja az augusztust a hazai valuta Már délelőtt felzavarta a piacokat a német tartományi inflációs adat, majd délután a felfelé korrigált amerikai GDP-beszámoló is löketet adott a dollárnak, ezzel gyengítve az eurót és visszafogva a forintot

Ha reggel nem váltott eurót, akkor este se tegye
Többet kell a forintért fizetni este, mint reggel  

Kapaszkodik a forint

Hétfőn délelőtt 393 körül ingadozik az euró/forint kurzus, délután azonban kissé erősödött a hazai deviza

Stabilan tartja kedd esti pozícióját az euróhoz képest szerda reggel a forint
Csak nagyon minimálisan erősödött az euró a forinthoz képest, elenyésző a különbség szerda reggel a tegnap esti értékhez képest

Stagnált pénteken a forint árfolyama

Érdemi elmozdulás nélkül nyitott a forint piaca péntek reggel, a jegyzés 393 alatt indult az euróval szemben Délelőtt egy kisebb erősödési hullám kezdett kibontakozni, amit a délutáni amerikai makroadat fordított vissza, nap végére visszatért az árfolyam a csütörtöki záróérték közelébe

Európa újabb 200 ezer euróval segíti az afrikai majomhimlő elleni küzdelmet
Az Európai Bizottság további 200 ezer euróval (78 millió forint) és szakértőkkel segíti a Kongói Demokratikus Köztársaság és a szomszédos Burundi küzdelmét a majomhimlő ellen - jelentette be kedden az Európai Bizottság

Gyengült a forint

Ma reggel még 392 forint 70 fillérbe került egy euró, délután már 394-nél jár a jegyzés



Gyengült a forint kedd estére
Kedd esti jegyzésén a forint 2,8 százalékkal áll gyengébben az év eleji kezdésnél az euróval szemben

394 forint felett az euró
Az euró-dollár keresztárfolyam az 1,1-es szint körül mozog A japán jen ma több mint egy százalékot erősödött a dollárral szemben

Szűk sávban mozog a forint

Gyengült a forint tegnap, az euróval szemben 394 fölé került a jegyzés Ma ennek a gyengülésnek egy része korrigálódott, de nincsenek nagy mozgások a forintpiacon

Fellélegezhet az EKB: megnyugtató béradatok jöttek

Jelentős mértékben esett a béremelkedés mértéke az eurózónában, ami azt jelenti, hogy az Európai Központi Bank folytathatja a kamatcsökkentéseket