Donald Trump külpolitikája korlátozhatja a kínai monetáris politika mozgásterét
Elemző: ítéletet mondanak Magyarországról, újabb ütéseket kaphat a forint
A forint már nemcsak az euróval és a dollárral szemben esik, hanem a régiós devizák ellenében is gyengül A lengyel zlotyhoz és a cseh koronához képest is veszít az értékéből
Nincs gáz, van gáz, mégis 410 felett áll az euró
A BUX átlag feletti mértékben drágul, mindhárom vezető részvényünk szépen teljesít, a forint viszont gyengécske, ismét 410 felett áll az euró Jó hangulatban várják a tőzsdék a szerda esti amerikai kamatdöntést, amely az év hátralevő részének legfontosabb eseménye
Vérfürdő a tőzsdéken és a forintpiacon, ráadásul az OTP is zuhan
Az egyik a dollár, amelyet az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed 25 bázispontos kamatvágása utáni héja – szigorú – üzenetek az euróval szemben több mint kétéves csúcsra repítették, a forintot viszont lehúzták, másfél nap alatt öt egységet veszített Rajta kívül csak a bitcoin tudott erősödni
Újra célkereszt került a forintra, estére beindult a visszagyengülés
Az euró jegyzése 415 felettről másfél nap leforgása alatt 411,5-ig ereszkedett, és mivel közben a dollár gyengült, így vele szemben még nagyobb volt a forinterősödés, a 390 alatti tartományba is benézett az árfolyam A pénteki kereskedés során két kulcsfontosságú esemény is lesz a forint számára: egyrészt délután fél 3-kor érkeznek az átfogó amerikai munkaerőpiaci adatok, másrészt este 10 óra után nyilvánosságra hozza a Fitch Ratings a magyarországi hitelminősítését
Olyan dollármozgás jöhet, ami a forintot is megboríthatja
A szakértők úgy vélik, a gazdasági folyamatok, a fiskális ösztönzés és a várható kamatemelések egyaránt a dollár javára billentik a mérleget, akár az euróval való paritás felé
A Wall Street elemzői szerint az amerikai dollár tovább fog erősödni a következő időszakban, még akkor is, ha Donald Trump megválasztott elnök nyíltan a gyengébb valuta előnyeit hangsúlyozza
Éles fordulat a forintnál, megtört a gyengülő trend
A hétfői és keddi határozott erősödéssel szerda hajnalra kéthetes csúcsra ért a forint az euróval szemben 410-nél, aztán délelőtt volt egy kis gyengülés, majd éles fordulattal újra erősödött, és kora délután 410 alá jutott Mindez amellett történt, hogy a dollár újra erősebb szintekre kapaszkodott az euróval szemben, és összességében azt jelenti, hogy megtört a forint szeptember közepe óta látható gyengülő trendje
Riasztó adatok jöttek Prágából
Drámaiak a cseh demográfiai adatok, hiába élnek hagyományosan viszonylag jól a csehek a kelet-közép-európai régió lakóinak összehasonlításában, nem igazán vágynak a gyermekekre
Estére vesztett lendületéből a forint
hu/rendezvenyek/klub/2025-uj-aranykort-vagy-vamhaborut-hoz-trump-nekunk/1792/attekintes">Befektetői Klubunkon A forint nagyot erősödött délelőtt az euróval és a dollárral szemben is, de a délutáni órákban már oldalazott az árfolyam, estére pedig péntek esti szintek közelében mozgott
414 felett stabil maradt ez euró-forint árfolyama
Estére aztán stabilizálódott a forint árfolyama, és este 11 óra után megérkezett a Fitch döntése Magyarország adósbesorolásáról
Az euróval és a dollárral szemben is gyengült a forint pénteken
Méregdrága euró, nagyon gyenge forint – így várják a karácsonyt
Bőven a 410 forint felett ligában található az euró
Ugrik a dollár a Fed-döntésre, tovább ütik a forintot
Határozott forintgyengülés alakult ki szerdán napközben az euróval szemben 409-ről 413 körülig, aztán este a kissé meglepő Fed-döntésre a dollár szárnyalással reagált, emiatt a forintot még tovább ütötték
Többhetes csúcs közelébe kapaszkodott hétfőn reggel a forint az euróval és a dollárral szemben a kedvező nemzetközi piaci hangulatban, és az is segíthetett a magyar fizetőeszköznek, hogy Varga Mihály leendő jegybankelnök mai parlamenti meghallgatásán a kiszámítható, stabil árfolyam és az alacsony infláció elérésének és fenntartásának fontosságáról beszélt
A forint jelentősen erősödött a vezető devizákkal szemben a héten
Bár reggel nem volt nagy mozgás a forintnál, délelőtt az euróhoz és a dollárhoz képest is erősödés látszott a magyar inflációs adatok közlése után Kora délutánra megtorpant az árfolyam erősödése, estére azonban ismét egyre kedvezőbbre fordult a helyzet
Ütik-vágják a forintot: 416 felett is járt az euró
A Fed szigorú hangvételű kommunikációja dollár erősödésén keresztül hatott a hazai fizetőeszközre, és a szerda késő esti árfolyammozgások tartósnak bizonyulnak, ma is érezhető a hatásuk
Tegnap - hét kereskedési nap után először - jelentős gyengülést szenvedett el a forint a devizapiacon
A dollárnak vagy az eurónak áll a zászló?
A jövő év során tehát a dollár és az eurókamat közötti különbség mérsékelten nőhet