Dátum: 2025-12-25
Óriási a baj, mindkét szuperhatalom kezdi bezárni a kapuit a németek előtt
Jelentősen visszaesett a német áruexport 2025-ben az Egyesült Államokba és Kínába, amit az európai értékesítés és a szolgáltatásexport ellensúlyozott – derül ki a kölni székhelyű Institut der deutschen Wirtschaft (IW) kedden publikált elemzéséből
Kritikus szintet törhet át az euró az EKB kamatdöntése után
Az említett időszakban folytatódott a dollár gyengülése, megváltoztak a gazdasági kockázatok, valamint az EKB döntéshozói is tettek érdekes kijelentéseket Az előzmények fényében érdemes lesz figyelni a kamatdöntést követő sajtótájékoztatót, mivel az EKB monetáris politikai üzenetei akár hosszabb távú befektetői trendeket is elindíthatnak
Varga Mihály kisebbfajta csodát tett a forinttal – de mi lesz 2026-ban?
2025 tavaszán fordulat állt be a jóval 400 forintnál drágább euró időszakában, és új trend indult el, amikor március elején hivatalba lépett az MNB elnökeként Varga Mihály – hívja fel a figyelmet a laptársunknak, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfornak írt cikkében állandó szerzőnk, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár
Nagy döntés előtt a forint – merre tovább?
A forint a mai nap 388 felett zárhat az euróval és 330 körül a dollárral szemben, annak ellenére, hogy a dollár nagyot gyengül az euró ellenében Ezek hatásai még érződnek ma is a devizapiacokon
Brüsszel beszólt Washingtonnak
Az Európai Bizottság elítélte, hogy kitiltottak öt európai tisztségviselőt az Egyesült Államokból
A forint volt eddig a sztár, de elemzők figyelmeztetnek: sérülékeny lehet
Decemberben azonban megtorpant a lendület, és egyre több elemző figyelmeztet arra, hogy 2026-ra a magyar fizetőeszköz jóval sebezhetőbbé válhat - írja friss elemzésében a
Oldal tetejére
Powered by Euro-Arfolyam.hu