A választások óta látványosan menetel a forint, és miközben az euróval szembeni teljesítményről beszél mindenki, a dollárral szembeni mozgás már kifejezetten történelminek nevezhető
Pénzeső hullhat a magyarokra, ha bevezetik az eurót: ez az a befektetés, ami hamarosan aranyat érhet
A korábbi slágertermék, az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) a pénzromlás drasztikus lassulásával elvesztette versenyképességét
Nem talál magára a forint: 360 felett az euró árfolyama
Az eurót 360, a dollárt 310 forint körül jegyzik, ami mindkét devizával szemben 2,6, illetve 3,1 egységnyi elmozdulást jelent
Gyengüléssel kezdett hétfő reggel a forint az euróval szemben azt követően, hogy a múlt héten többéves csúcsokat ostromolt a magyar deviza Elsősorban a nemzetközi hangulat romlása tett be a forintnak, a közel-keleti háború kapcsán megint rossz híreket kaptak a befektetők, ami miatt a dollár erősödésnek indult
Zsiday Viktor magyarázata a forint erősödésére: a piac már érzi, hogy közel van itthon az euró bevezetése
Zsiday szerint a gazdasági képesség is megvan a váltásra
Emberemlékezet óta nem történt ilyen a magyar pénzzel: napokon belül bűvös határt léphet át a forint
A piacok egy hitelesebb gazdaságpolitikát, hosszú távon pedig az euró bevezetését árazzák
Sokkolja a magyar exportőröket a forint szárnyalása, mutatjuk, mibe kapaszkodhatnak most
Cikkünkben a forint és a hazai exportvállalatok középtávú kilátásait vizsgáltuk meg A 2025-ös monetáris politikai irányváltás, a Tisza Párt választási győzelmétől várt gazdaságpolitikai fordulat és az euróbevezetési ígéret hosszú távú stabilitási horgonya miatt ráadásul nem valószínű, hogy a magyar deviza a következő hónapokban-években érdemben visszagyengülne, ami elkerülhetetlenné teszi az exportőrök számára a szerkezeti alkalmazkodást
Lehet gyorsan bevezetni az eurót, csak jöhet vele a káosz
tagjává vált, és az Európai Bizottság friss értékelése szerint a technikai átállás zökkenőmentesen zajlott, miközben a lakosság bizalma megosztott maradt: csak 49 százalékuk tartotta jó dolognak az eurót A bolgár példa azt mutatja, hogy a siker kulcsa nem csupán a logisztikai felkészülés, hanem a társadalmi bizalom megteremtése, a hatékony árfigyelés és a gyors hatósági fellépés az indokolatlan áremelésekkel szemben
Fontos üzenetet kaptak Amerikából a befektetők - Mutatjuk, hogy reagált a forint
A befektetői hangulat romlása a forint árfolyamának alakulásában is látszik, a magyar deviza ugyanis a múlt hét közepe óta nem látott szintre gyengült az euróval és a dollárral szemben is
Szerda este újra erősödött a forint az euróval szemben, miután még délben letörte a lélektanilag fontos 360-as szintet is a jegyzés
A közép-kelet-európai devizák továbbra is élvezik a pozitív nemzetközi befektetőin hangulatot, ezen belül a forint új többéves csúcsra erősödött a múlt héten – olvasható az ING Bank hétfő reggeli piaci kommentárjában
Éveket várhatunk még a magyar euróra, de mi lesz addig a forinttal?
A következő évek nagy kérdése az lehet, hogy a forint a szlovák korona vagy a horvát kuna útját járja-e majd Addig azonban még el kell telnie egy kis időnek, hiszen a várakozások szerint 2030-ra juthatunk el oda, hogy teljesítjük a feltételeket ahhoz, hogy lecseréljük a forintot
Ennyivel lett drágább az euró reggel óta
A dollár is 310 felett zárt
Minden határt áttört a forint, öt éve nem látott szintek kerültek karnyújtásnyira
A Tisza választási győzelme úgy tűnik eddig minden várakozást felülmúl a forinterősödés tekintetében, hiszen már gyakorlatilag a 300 forintos dollár is elkönyvelhető
Pénteken új négyéves csúcsra erősödött a forint az euróval és a dollárral szemben is
Tényleg Magyarország vezetheti be az eurót utolsóként a V4-es országok közül? Itt van feketén-fehéren a lengyelek, csehek álláspontja
Az euró bevezetésének kérdése a visegrádi térségben az elmúlt években új lendületet kapott, részben az inflációs sokkok, részben a geopolitikai bizonytalanságok miatt
Elképesztő, amit művel a forint - Mégis hogyan történhet ez?
Közben jegybank felől érkező üzeneteket is kapott a piac
Csütörtökön is folytatódott a forint erősödése, olyannyira, hogy az euróval szembeni árfolyama a 354-es szintet is megközelítette
Nagyot ugrott az európai gázár, a New York-i tőzsde mínuszban nyitott
Már közel 50 euró egy megawattóra, nemrég 29 volt
Reagált Magyar Péter terveire a magyarországi nagybank: indulhat az euró bevezetése - ez lehet az első lépés!
A hiteles euróbevezetési tervek és az egyensúlyjavító gazdaságpolitika folyamatosan csökkentheti a magyar eszközök kockázati felárát