Széles körben erősödött hétfőn a forint, amiből csak késő este adott vissza egy keveset: az euró 364 felett, a dollár 324 és 325 között járt nap közben, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is feljebb araszolt Az olajárak esése ugyanakkor a nyersolajimportra szoruló országok, köztük India, Dél-Afrika és Magyarország devizáinak kedvezett; az árupiaci enyhülést az a hír váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök hajlandó több időt adni az Iránnal folytatott diplomáciai rendezésnek
Erős dollár és gyenge euró közé szorult be a forint a kamatdöntési cunami előtt
A forint az euróval szemben ugyanakkor tartja a hétfői, október eleje óta nem látott gyenge szinteket, sőt kedden egy ideig 367-ig erősödni is tudott, a kora délutáni kereskedésben pedig már mindkét devizapárban konszolidáció látszik a szerdai Fed-döntés előtt
Tovább folytatja menetelését a dollár, a hét eleje óta tartó rali a dollár-forint kurzust 329-ig, az euró-dollárt 1,1138-ig vitte – utóbbit a magasan ragadt energiaárak is nyomják
Késő estig pofozgatták a forintot
Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: este új napi mélypontokra süllyedt a magyar deviza, az euró 364,7-ig, a dollár 325-ig ment fel
Enyhülhet a nyomás a forinton, kivégzik a brazil reált
Hétfőn a brazil elnökválasztás második fordulóját követően a reál 10%-os zuhanással kezdett a dollárral szemben A következő napokban a 2027-es költségvetésre és a középtávú makrogazdasági és fiskális pályára figyelhetnek elsősorban a befektetők, miközben amerikai és európai kamatdöntések is jönnek, melyek hatással lehetnek a nemzetközi hangulatra
Másfél éves mélyponton is járt az euró a dollárral szemben, erősített a forint
Az EKB októberi ülésén változatlanul 2,5 százalékon hagyta a betéti kamatot, de a közleménye enyhébb kommunikációja nyomán az euró-dollár árfolyam 2025 februárja óta nem látott mélypontra süllyedt
Beszorították a forintot estére
Ilyen helyzetben a forintnak sincsen könnyű dolga és ezért gynegül az euróval és a dollárral szemben is A mai nap az olajárak emelkedése mellett a tőzsdék esése ami mozgatja a nemzetközi hangulatot