Euró Árfolyam

A BMI ereje, avagy erősödik az euró


A hét eleje óta elkezdte visszanyerni erejét az euró az angol fonttal szemben. Igaz, még félúton járhat a hónap elején könyvelt euró árfolyam értékéhez, de az erősödő tendencia beindult. Nem is a véletlen műve ez, hiszen a hét elején hozták nyilvánosságra az Eurózónára vonatkozó BMI (Beszerzési Menedzser Index) mutatót, ami nem más, mint az angol PMI (Purchasing Managers Index) fordítása.

A három gazdasági területre, iparra, szolgáltató szektorra, valamint az építőiparra kiterjedt index azt mutatja, hogy a megkérdezett nagyvállalatok vezetői hogyan látják a közeljövőben üzletük alakulását. Az 50 feletti számok eleve gazdasági bővülésre utalnak, azonban nem csak a feldolgozóipar 58,3-ról 58,6-ra való emelkedése volt kedvező hatással az euró árfolyamára, hanem már az a tény is, hogy az ellenkező várakozásokra sikerült rácáfolnia. Ennek a mutatónak ugyanis esését jósolták, egészen pontosan 57,3-ra. A szolgáltatóipar mutatója is jelentős növekedést mutatott, 54,6-ról egészen 56,6-ra kúszott. A fent közöltek egyértelműen bátorítólag hatottak a befektetők körében, ami az euró-vásárlást illeti.


Ami érdekes, hogy az angol BMI mutatók is várakozást felülmúlva teljesítettek, itt azonban a vállalkozásoknak nagyobb kihívást jelent az infláció elleni küzdelem, ami főleg a feldolgozóipart érinti. Nekik nem csak a megemelt üzemanyagárakkal kell szembenéznie, de a munkaerő hiánya is magasabb bérigényekkel gyakorol nyomást az iparra.